Ugrás a tartalomra

Megnyitogatta az új évadot a Csodamalom

Létrehozva
Az idén harmincéves Csodamalom bábszínház vasárnap új bemutatókkal és vendégelőadásokkal nyitotta meg a 2022-23-as évadot. 
Kép
csodamalom nyitogató
Fotók: Mocsári László

A már hagyományosnak számító, évadnyitó családi fesztiválját idén október első vasárnapján rendezte meg a Csodamalom Bábszínház. A Nyitogató délelőtt kilenc és délután egy óra között biztosított tartalmas szórakozást azoknak, akik ellátogattak a fesztivál két helyszínére. A régiségvásár forgatagában a Szárnyas sárkányok – A vénasszony és a halál című darabot adták elő a bábszínház gólyalábasai. A Csodamalomban Mocorgó babaszínházzal indult a program, majd a Miskolci mesék ősbemutatója következett, a sort pedig a Pereputty Együttes Piros malac című bábos meséje zárta élő népzenével a bábszínház belső udvarán. 

Kép
csodamalom nyitogató

Az évadot beharangozó, augusztusi sajtótájékoztatón Temesvári Éva, az intézmény igazgatója elmondta: a jubileumi évadban is színes programokkal és különleges előadásokkal készülnek. Megelevenednek majd a színpadon a miskolci alkotók közreműködésével összeállított Miskolci mesék, a János vitéz, a Három kismalac vagy a Babszem Jankó.

Kép
csodamalom nyitogató

A Nyitogatón bemutatták az évad első darabját, a Miskolci meséket. Az előadásban a városhoz kötődő történeteket láthatnak a nézők, amiket Csorba Piroska és Fedor Vilmos könyveiből vittek színre. Az előadás mind a bábszínház, mind a város életében egyfajta mérföldkő, hiszen olyan miskolci történeteket adaptáltak gyermekek számára is érthető módon, amelyek alapvetően felnőtteknek íródtak. A darab szövegkönyvéből a későbbiekben egy mesekönyv is készül majd, színes illusztrációkkal díszítve. 

Kép
csodamalom nyitogató

 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.