Ugrás a tartalomra

Idén is szavalóversennyel emlékezett a könyvtár '56-ra

Létrehozva
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanhatodik évfordulójának tiszteletére szervezett versmondó versenyt a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A város tanulói két korcsoportban is benevezhettek: az általános iskolák hetedikesei és nyolcadikosai mellett a kilenctől tizenkettedik terjedő középiskolai évfolyamokig várták a szervezők a jelentkezőket. A megmérettetésre bármely miskolci oktatási intézményből nevezhettek diákok. A döntőt október 18-án, kedden délután 1 órától tartották a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár előadótermében.

Kép

- Több éve vagyok zsűritag, és gyarapodni látom azt a tehetséges fiatal gárdát, amely évről évre eljön, és élményt nyújt nekünk. Nagyon örülök annak, hogy a versválasztásban olyan versek is előjönnek, melyeket én sem ismertem. Jegyzetelek, és ezeket meg fogom nézni, ha lehet, akkor meg is fogom tanulni – árulta el Borkuti László közművelődési és turisztikai tanácsnok, aki a zsűri másik két tagjának (Filip Gabriella, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár nyugalmazott fő könyvtárosa, valamint Ötvös Éva előadóművész) munkáját segítette.

Kép

A felkészülés és a megmérettetés élménye mellett a gyerekek emléklapot kaptak. Az első három helyezett pedig tárgyi ajándékokban részesült. Az első helyezettek ezen túlmenően felkérést kapnak a jövő évi városi költészet napi ünnepségen való közreműködésre.

A versenyen résztvevő harminckét tanulóból az alábbi győztesek kerültek ki:

Általános iskolás kategória:

1. Ökrös Rajmunnd, Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
2. Cservenyák Fanni, Fráter György Katolikus Gimnázium
3.Gombos Judit, Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus
Általános Iskola és Óvoda

különdíjban részesült: Menyhárt Bence, Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc Tagiskolája

Középiskolás kategória:

1.Kárpáti Panna Villő, Földes Ferenc Gimnázium
2. Elekes Anna, Földes Ferenc Gimnázium
3. Vélin Márk, Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Technikum

Az általános iskolás kategória győztese a könyvjutalom mellett felkérést kap a jövő évi Szabó Lőrinc koszorúzáson való közreműködésre, míg a középiskolás győztes a 2023-as költészetnapi ünnepségen kap felkérést versmondásra.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.