Ugrás a tartalomra

Tovább dübörög a Halloween programsorozat az Avalon Parkban 

Létrehozva
Október végén vette kezdetét Avalóniában a már hagyománnyá vált halloween-i rendezvénysorozat, amely fergeteges hangulatával vasárnapig még várja a látogatókat.
Kép
Fotó: Avalon

Hátborzongató, mégis mókás programokon vehetnek részt a halloween-i köntösbe bújt Avalon Parkba látogató családok, akiket november 6-ig minden nap más tematikájú műsorok és játékok fogadnak. Többek között a Tengeri szörnyek, a Stranger Things vagy a Roxforti rejtélyek napja.

A rengeteg újdonság mellett idén is megrendezésre kerültek az olyan közkedvelt programok is, mint a halloween-i jelmezverseny, amin ebben az évben is rengetegen vettek részt! Az Avalon-Minap tökfaragó verseny pedig jelenleg is zajlik, ahol a legkreatívabb vendégek egész héten bizonyíthatják ügyességüket. A játékosoknak nem kell mást tenni, mint a helyben faragott töklámpásuk fotóját feltölteni az Avalon Park Facebook oldalán található nyereményjáték poszt alá kommentben, és a tíz legtöbb like-ot kapott alkotás közül az Avalon Park és a Minap zsűrije november 7-én közösen választja ki az abszolút nyertest.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is találkozhatnak a családok Jack Spenóttal, aki november 4-én a „Tengeri szörny szelídítő” címet viselő interaktív játékával gondoskodik a rémisztően jó hangulatról. 

Kép
Fotó: Avalon

A programsorozat teljes ideje alatt a szellemvasúttá változott Avelino DOTTO kisvonat díjmentesen szállítja a parkba a vendégeket, így garantáltan lesz alkalmuk megtapasztalni gyermekükkel a kísértetiesen jó vonatozás élményét is!

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.