Ugrás a tartalomra

Az ukrán kultúra képviseletéért, a menekültek segítéséért kapott díjat Vihula Mihajlo

Létrehozva
A miskolci gitárművész országos elismerésben részesült.
Kép

A Hrihorij Szkovoroda díj alapítását az Ukrán Kulturális és Dokumentációs Központ vezetője, Bernáth Viktória kezdeményezte, de támogatták annak létrejöttét az ukrán önkormányzatok képviselői, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület tagjai és a Csongrád Megyei Ukránok Egyesülete is.

A díjjal azon magyarországi ukránokat tüntetik ki, akik jelentős erőfeszítéseket tettek a kultúra felvirágzásáért, támogatják az ukrán irodalmat, írásosságot, tudományos életet, a művészeteket és társadalmi aktivistákat.

Hrihorij Szkovoroda 1745-ben jött Magyarországra, Tokajba, ahol öt évig templomi énekes volt. Hazatérve költészetet tanított, majd 1753-tól házitanítói állást vállalt. Kovljarban írta első verseit, amelyek később bekerültek az Isteni dalok kertje című kötetbe. Szkovoroda a következő huszonöt esztendőt vándorlással töltötte, akkoriban írta filozófiai műveit, esszéit. Meséi Harkovi mesék címmel 1774-ben jelentek meg.

Idén Vihula Mihajlo miskolci gitárművész kapta meg az elismerést. Lapunk érdeklődésére elmondta, számára azért is kedves az elismerés, mert több párhuzamot vél felfedezni a saját és Szkodorova élete között.

- Bár sokat vándorolt, de mindig vissza-visszatért Tokajba. De az is szimpatikus benne, ahogyan képviselte kultúráját; és gondolkozásra, valamint együttműködésre ösztökélte az embereket. Mindezek alapján különösen megtisztelő a díj - húzta alá.

Az elismerést vasárnap vehette át "Misa" Miskolcon Ignácz Viktóriától, a miskolci Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat vezetőjétől. Az eseményen más intézmények vezetői, képviselői is jelen voltak.

- Nagyon jól esik az elismerés. Amikor megtudtam, hogy jelölt vagyok, elkezdtem reménykedni, hogy én kapom a díjat. Amikor aztán kihirdették az eredményt, nagyon boldog voltam - tette hozzá.

A méltatásban elhangzott, hogy Vihula Mihajlo több nagy jótékonysági koncertet szervezett, egyet például a Holdesővel közösen a Művészetek Házában. Aztán aktívan részt vett - zenészként, zeneszerzőként és szereplőként - egy ukrán nemzeti dal megzenésítésében és hozzá egy klip forgatásában. Ezek mellett komoly szerepet vállalt a háború miatt Magyarországra menekült ukránok elhelyezésében, a számukra szervezett adománygyűjtésekben.

Most, az ünnepek közeledtével a pihenésé lesz a főszerep, ahogy Misa viccesen megjegyezte: "szeretnék végre aludni valamikor".

- A viccet félretéve: a családommal mindkét nép, a magyar és az ukrán hagyományokat őrizzük. Így aztán 19-én jön hozzánk az ortodox mikulás is, aztán idén már hivatalosan is ünnepelhetjük ukránként a katolikus karácsonyt; lelkileg már készülünk a karácsonyfa felállítására - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.