Ugrás a tartalomra

Egy falat erdő a belvárosban: kóstolóval fűszerezték a könyvbemutatót

Létrehozva
Kóstolóval egybekötött könyvbemutatót tartott pénteken Bózsó Gyula, az Erdő finom és az I love Bükk című kötetek szerzője a Géniusz Könyváruházban. 
Kép
Fotók: Mocsári László

A természet, a kultúra és a gasztronómia találkozott egymással péntek délután Miskolc belvárosában. A Bükk eddig ismeretlen csodáival ismerkedhettek, és az erdő ízeibe is belekóstolhattak azok, akik betértek a Géniusz Könyváruházba. Bózsó Gyula, az Északerdő Zrt. osztályvezetője és Darab Ádám, a Végállomás Bisztró séfje kóstolóval egybekötve mutatta be és dedikálta ugyanis az I love Bükk és Az erdő finom című köteteket a Széchenyi utcai könyvesboltban. 

Kép

Köszöntőjében Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere elmondta: a város három legnagyobb értéke találkozik a rendezvényen egymással. - Az egyik a természet, az a zöld környezet, amelyre mi, miskolciak mindannyian büszkék vagyunk. A Bükk nagyon fontos értékünk, de ugyanennyire fontos értékünk a kultúra is, hiszen ez az, ami hosszú távon megtarthatja ezt a települést. A harmadik pedig a turizmus és a vendéglátás, amely szintén büszkeség és kitörési pont Miskolcon – hangsúlyozta. Hozzátette, néhány héttel ezelőtt büszkélkedhettünk el azzal, hogy három miskolci étterem is felkerült a Michelin-térképre, ezzel egyedülállóak vagyunk Magyarországon. De abban is rendkívül egyedülálló Miskolc, hogy az erdő ízeit Darab Ádám vezetésével a Végállomásban meg tudják jeleníteni az étlapon is. 

Kép

 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.