Ugrás a tartalomra

Meghalt Morcsányi Géza, a Magvető egykori igazgatója, a Testről és lélekről főszereplője

Létrehozva
A műfordító, szerkesztő és dramaturg augusztusban ünnepelte hetvenedik születésnapját - írja a HVG.

"A Magvető Kiadó fájdalommal tudatja, hogy egykori igazgatója, Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő élete hetvenegyedik évében 2023. január 4-én elhunyt" – tette közzé a Facebookon a Magvető Kiadó szerdán este.

Kép

Az irodalmi élet kiváló szereplője, a Jászai-díjas Morcsányi Géza 1952. augusztus 28-án született Budapesten. Már 1977-ben, 25 évesen a fővárosi Radnóti Színház dramaturgja lett, de dolgozott a pécsi, a szolnoki és a győri színházban is. Fordítóként számos orosz klasszikust magyarított, Bulgakov, Gorkij, Gogol, Csehov és Osztrovszkij műveit is az ő fordításaiban játssza máig sok magyar színház, ugyanakkor fordított más nyelvekből is, Martin McDonagh, Marcel Proust vagy Michael Frayn munkáit is fordította, de ő ültette át magyarra Paul Pörtner rendkívül népszerű, Hajmeresztő című bűnügyi komédiáját is.

Volt az Interpress Magazin szerkesztője és az IPC Könyvkiadó munkatársa, 1995-től húsz éven át pedig a Magvető Könyvkiadó igazgatója volt, de 2015-től is a cégcsoportnál maradt, innentől a Líra Kiadói Csoport igazgatója és a Líra Könyv Zrt. igazgatósági tagja lett.

A szakmán kívüli tágabb közönség akkor fedezhette fel nevét, arcát és addig nem ismert tehetségét, amikor 2017-ben Borbély Alexandra oldalán eljátszotta a Testről és lélekről című, később Oscar-díjra jelölt Enyedi Ildikó-film férfi főszerepét.

2005-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét és a Budapestért díjat is.

Felesége, Balog Judit színművész és két lánya, Júlia és Elza gyászolja.

(via HVG)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.