A felkérésre Lackfi János választott öt olyan szót-témát, ami szerinte a leginkább jellemezte a 2022-es évet. Ezek a háború, a tanársztrájk, az ársapka, a focivébé, és a választások.
Kétezer-huszonkettő is olyan év volt, amikor igyekeztem kidurrantani valamennyi zacskót, staniclit, amiben kiflit, kakaós csigát, lekváros buktát, szendvicset, banánt vettem. Még a szájamban az utolsó falat, ellazítom arcizmaimat, a lehető legközömbösebb arcot vágom, kezemben a puffancs, hirtelen durr, majd hátam mögé rejtem a zacskót, élvezem, hogy a járókelők megriadnak, hátrafordulnak, fürkésznek, visszanézek értetlenül, haladjunk, mamuska, papuska, nincs itt semmi látnivaló, se hallanivaló, néha lebukom, rosszalló pillantások, ciccegések, háborgások jönnek, nahát, eszem megáll, felnőtt ember, nem állom meg vigyorgás nélkül, egyszer meg fognak verni, mondja a kedvesem - írja Lackfi.
Majd így folytatja: Nyomdáztam is sokat. Belelép az ember egy tócsába, finoman, épp csak hogy a talpam a felszínt érintse, majd bámulom, ahogy a cipőm friss, vizes lenyomatot hagy az aszfalton, halványul, egyre halványul, töredezetteb, de húsz-harminc lépés után még mindig kivehető valamennyire, addigra a legelsők már kezdenek száradni, büszkén mustrálom, ezt az egész láncolatot én hoztam létre, ha velem van a gyerek, ellenállok a kísértésnek, mégis miféle példát mutatnék neki.
Közben megint csak házhoz jöttek az apró örömök meg a nagy válságok, a háború és a tehetetlenség, hogy itt szürcsölöm a lattémat, és közben lőnek, hogy igen, a sokmagos zsemlét kérem, és közben lőnek, igen, a pármai sonkából, és közben lőnek, még egy grépfrútos mojitót, és közben lőnek, menjünk idén Horvátba, és közben lőnek és robbantanak és menekülnek. ...
Az írás folytatását lásd itt a hvg.hu oldalán.
