Ugrás a tartalomra

Elhunyt Gerő András

Létrehozva
Hetven éves korában súlyos betegségben meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész.

A történelmünk nem lett kevesebb, de annak hiteles kutatói megfogyatkoztak. Gerő András a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének professor emeritusa, illetve alapításától 2020-ig a Közép-európai Egyetem egyetemi tanára volt.

1993-2010 között a Budapesti Negyed főszerkesztője, több mint 70 könyve jelent meg, közülük több angolszász, illetve német nyelvterületen. Főbb kutatási területe a dualizmus időszaka, az Osztrák–Magyar Monarchia kora, a polgárosodás, a szimbolikus politika és Budapest története volt - foglalta össze az elismert kutató munkásságát a 444.hu, akiknek a gyászhírt közölték a hozzátartozók. A búcsúztatást szűk családi körben tartják.

Ez is érdekelhet

Miskolcra érkezik a Kincsem musical
Kultúra
Augusztusban válogatott szereplőgárdával a Lovagi Tornák Terére jön a Kincsem musical, a Nemzeti Lovas Színház előadásában.
Kaláka
Június végén lesz a 45. Kaláka Fesztivál
KultúraBelföldKultúra
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne június 26-29. között.
Filmvetítés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
KultúraMiskolc
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek Miskolcon is.
A vakációra hangolnak a könyvtár június eleji programjai
KultúraMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár még a nyár beköszönte előtt kitesz magáért.