Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a Minorita templom

Létrehozva
A Minorita templom és a rendház áll a régi képeslap középpontjában, a környezete viszont még egészen másképpen fest.
Kép

Tekintve, hogy a Földes Ferenc Gimnázium főépületét 1910-ben, a Berzeviczy Gergelyét pedig 1908-ban kezdték építeni, a képeslap biztosan ezt megelőzően készült. Nem is beszélve a Hősök teréről, aminek létesítését már 1918-tól tervezték, a tér első verzióját viszont csak 1939-re alakították ki. A Minorita templom 1729 és 1760 között épült barokk stílusban, balján áll az egykori minorita rendház, a mai Kelemen Didák Fiúkollégium. Az 1843-as nagy miskolci tűzvész során súlyos károkat szenvedett, teljes helyreállítása csak 1845-re készült el. 1950. június 17-e éjszakáján a rendházból elhurcolták az ott lakó atyákat, novíciusokat és diákokat, összesen tíz embert (erről emlékezik meg az épület falán az 1999-ben felavatott emléktábla ). Az épület külső felújítása 2021-2022-ben történt meg, belső rekonstrukciója idén februárban ér véget.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Mocsári László fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.