A jótékonysági eseményt közösen szervezi az Egressy Béni Alapítvány és a Miskolci Road Cycling Club (MRCC), melynek csapatmenedzsere, Somogyi László érdeklődésünkre elmondta, egy szülő kereste meg őket azzal, hogy segítsenek az iskolának. Az alapötlet az volt, hogy egy jótékonysági kerékpározást szervezzenek annak mintájára, ahogy azt a Miskolci Nemzeti Színházért is megtették tavaly novemberben.
Az MRCC azonban nem szeretett volna "rászervezni" a most hétvégi V. Kassa-Miskolc Ultramarathonra, aminek a lebonyolításában egyébként részt is vállal a csapat, így merült fel a zenei program ötlete.
Kapóra jött, hogy jövő héten Magyarországon, a felújított nagykovácsi Teleki-Tisza kastélyban tartják Andrew Rindfleisch új darabjának világpremierjét, a koncerten Shuai Wang és Somogyi László felesége, Hsin-Ni Liu lép fel. A világpremier "anyagát" másnap Miskolcra is elhozzák, így egy valóban unikális koncertélményt kap az itteni klasszikuszene-kedvelő közönség.
- A nehéz helyzetben lévő Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolát szeretnénk támogatni, hogy fejleszthesse hangszerparkját - mondta a csapatmenedzser, hangsúlyozva: az MRCC számára hosszú évek óta kiemelten fontos a közéleti szerepvállalás. Rendszeresen szerveznek például nőnapi és gyermeknapi közös tekeréseket, a vakok és gyengénlátók helyi szervezetével is szoros a kapcsolat, vagy például a világjárvány után laptopokat ajándékoztak gyereknek. A saját rendezésű versenyükön, a Bükk-kupán pedig a megyei központi kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának javára tesznek felajánlást.
- Közel áll hozzánk a társadalmi szerepvállalás, szeretünk segíteni másokon - húzta alá Somogyi László. - A csapat egyre népszerűbb, egyre többen tudnak rólunk, és egyre többen szeretnének segíteni is rajtunk keresztül. Megvan tehát a bázis.
A jótékonysági hangverseny programja:
Andrew Rindfleisch: Mirages (15’) – magyarországi bemutató
J, Brahms: Sonata for two pianos, Op. 34b (45’)
I. Allegro non troppo
II. Andante, un poco adagio
III. Scherzo: Allegro
IV. Finale: Poco sostenuto – Allegro non troppo – Presto, non troppo
Az eseményre ingyenes a belépés, de a szervezők adományokat elfogadnak a helyszínen, vagy átutalással is.
Ha ugyanis valaki nem tud részt venni az eseményen, de szeretné támogatni a kezdeményezést, az átutalással itt is megteheti:
Számlaszám: 10200139-27013490-00000000
A közleménybe kérik feltüntetni: MRCC jótékonyság