Ugrás a tartalomra

Felszállt a fehér füst a Nemzeti Színházban: új Nemzet Színészét választottak

Létrehozva
A cím jelenlegi birtokosai egy másik kiváló színésznőt választottak Máthé Erzsi helyére.

Máthé Erzsi május 8-i halála után hétfő délelőtt gyűltek össze a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művészek, hogy megválasszák az elit társaság tizenkettedik tagját. Sokáig nem kellett győzködniük egymást: viszonylag hamar megválasztották Udvaros Dorottyát - számol be a hírről a Blikk.

A grémium június 26-án választotta meg az új tagot, akit a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila értesített a döntésről.

- Hétfőn találkozunk a Nemzeti Színházban, de nem lesz ott mindenki; vannak pályatársak, akik az egészségi állapotuk miatt telefonon jelentkeznek be hozzánk. A szavazás teljesen titkosan, magunk között történik, és feltehetően egy hölgyet választunk majd Erzsi helyére – mondta el múlt héten a Blikknek Bodrogi Gyula. – Nem könnyű a döntés, hiszen egyszerre szomorú az ok, ami miatt összegyűlünk, ugyanakkor rengetegen megérdemelnék ezt az elismerést. Nem tudom, hogyan döntök majd, de addig ülünk bent, amíg olyan döntést hozunk, amivel mindannyian egyetértünk.

A Nemzet Színésze titulust azon művészek kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése terén kimagasló érdemeket szereztek.

A jelenlegi tagok - Csomós Mari, Almási Éva, Lehoczky Zsuzsa, Molnár Piroska, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Balázsovits Lajos, Cserhalmi György, Király Levente, Szacsvay László és Tordy Géza - életük végéig havi nettó 630 ezer forint juttatásban részesülnek, ahogy Udvaros Dorottya is.

Nyitókép: Eöri Szabó Zsolt, Nemzeti Színház

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.