A tájékoztató szerint az örökzöld slágerekkel és látványos táncjelenetekkel tűzdelt film két fiatal mindent elsöprő szerelmének története. A cselekmény szerint a két idősíkon játszódó filmben, a zenei karrierjében és magánéletében is megrekedt harmincas főhősnő egy ismeretlen férfi által írt levélköteget talál elhunyt nagyapja házában. A levelekből egy szerelmi történet rajzolódik ki 1989-ből, amikor a főhős édesanyja barátnőivel a Balatonnál nyaral, és közös életét tervezi az apja által számára kijelölt vőlegényével. Közben a lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival és mindent elsöpör a szerelem.
A tájékoztatás szerint a Filmintézet 700 millió forinttal támogatja a produkciót. Az IKO gyártásában készülő film főbb szereplőit már megtalálták az alkotók, néhány mellékszerepre azonban még folyik a válogatás. Mint felidézik, a Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi ülésén 120 millió forint támogatást szavazott meg az Inkubátor Programban készülő A világ eredete című szatirikus dráma gyártására. Nagy Borbála első mozifilmje magyar-francia-német koprodukcióban készül, producere Iványi Petra.
Demjén Ferenc slágereivel készül romantikus vígjáték
Ez is érdekelhet
Ő Frankelda hangja
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.