A várost átszelő patak hűséges lokálpatrióta: nem hagyja el Miskolcot. Lillafürednél ered, és a városhatáron ömlik a Sajóba. Városrészeket, közösségeket köt össze, ahogy ezt a szervezők remélik a patakról elnevezett rendezvénytől is.
- Fedor Vilmos és rajta keresztül a Szinva Örökség Alapítvány egy ezredfordulós törekvést élesztett újra, melynek célja, hogy Miskolc kiemelkedő kulturális értékeire, természeti kincseire, épített örökségére és számos helyi tehetség tudására felhívja a város lakóinak a figyelmét – fogalmazott a sajtótájékoztatón Veres Pál polgármester, az esemény fővédnöke.
- Együttműködünk azokkal, akik szeretnék megmutatni az értékeiket, és felvállalják azt a gondolatiságot, amit a Szinva Örökség Napokat jellemzi: büszkének lenni itt, Miskolcon. Hogy ez az üzenet megfelelőképp terjedjen, a rendezvény idén sem korlátozódik egy helyszínre. Végig a Szinva mentén, legalább öt helyszínen lesznek majd programok. Ez tükrözi a szándékunkat, hogy a város azon részei erősödjenek meg, amik egy-egy kisebb központként funkcionálnak Miskolc szövetében – fogalmazott Veres Pál, hozzátéve, a rendezvény által erősödhetnek a helyi közösségek is.
- Bízom benne, hogy mindenki megtalálja majd a számára érdekes időtöltést, hiszen a kézműves foglalkozásokon, hídfestésen, családi játékokon át a város kulturális intézményeinek és szervezeteinek programjain keresztül különböző koncertekig tart a paletta. A háromnapos rendezvény fő pontja a vasárnap esti záró gála lesz – vetítette elő a szórakozási lehetőségeket a városvezető.
Zámpori Anna, a Szinva Örökség Alapítvány kuratóriumi tagja is beszélt az esemény céljairól.
- A város elfeledett kulturális és természeti értékeire szeretnénk felhívni az itt élők figyelmét, így erősítve az emberekben Miskolc szeretetét, a városhoz való kötődést. Azt reméljük, a Szinva Örökségi Napok nem csak Miskolc megtartó erejét növeli majd hosszú távon, de segít, hogy tudatosabb lokálpatriótákká váljunk – hangoztatta Zámpori Anna, kiemelve, a Szinva-patak az összetartozás jelképe: formálta és tanította az itt élőket az elmúlt évszázadok során.
Ezt a gondolatot erősítette Varga Andrea alpolgármester, a Szinva Örökség Napok szakmai védnöke is.
- A Szinva egyszerre jelent ökológiai, természeti, épített, ipartörténeti, kulturális és tudományos örökséget. Mi, miskolciak gyakran sorolunk fel fontos helyi értékeket, de gyakran felejtünk ki olyanokat, amik kevésbé ismertek számunkra, pedig ugyanúgy lényegesek a város szempontjából - vélekedett Varga Andrea, aki szerint a Szinva Örökség Napok mindemellett lehetőséget nyújt helyi művészeti csoportoknak a bemutatkozásra. Ezután említett egy új szempontot is az esemény kapcsán.
- Napjaink egyik kihívása, hogy miképp alkalmazkodunk a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz. Ebben alapvető eszközünk az a vízkincs, amivel a város rendelkezik. Fontos a vizeink ökológiai jelentőségére felhívni a figyelmet – húzta alá Varga Andrea.
A programokról ITT, a Szinva Örökség Napok folyamatosan frissülő Facebook-oldalán találnak majd információkat.