Ugrás a tartalomra

Díjesővel indul a Miskolci Nemzeti Színház kétszázadik évada

Létrehozva
Még alig indult el az idei színházi szezon, a miskolci teátrum máris négy díjat tudhat magáénak.
Kép
Fotók: MNSZ

A hónap elején A miniszter félrelép című előadás mérette meg magát a VIDOR fesztiválon Nyíregyházán, ahol a Keszég László rendezésében készült produkció kapta a legjobb nagyszínpadi előadásnak járó DOTTORE-díjat, amelyet október 19-én személyesen adnak majd át a társulatnak A miniszter félrelép 19 órakor kezdődő előadásán.
 
A színház művészeti vezetője, Szabó Máté is elismerésben részesült, az ő rendezésében készült A fösvény című előadás (Szolnoki Szigligeti Színház) kapta a CAPITANO-díjat a legjobb rendezésért. Az előadás emellett bezsebelte a legjobb díszletért járó PANTALONE-díjat is.

Kép

A sikerözön alig egy héttel később már a Városmajori Szabadtéri Színpadon folytatódott, ahol a Szemle Plusz program keretében mutatkozott be a miskolci közönség egyik, talán legjobban szeretett előadása, a Feketeszárú cseresznye. A budapesti közönséget is sikerült elvarázsolnia a társulatnak, hosszú percekig tartó álló vastapssal ünnepelték a Szőcs Artur rendezésében készült előadást.

Kép

Nem csupán a nézők, de a Szemle Plusz szakmai zsűrije – Hegyi Barbara Jászai Mari-díjas színésznő, Trokán Péter érdemes művész, Jászai Mari-díjas színész, Kúnos László József Attila-díjas műfordító és Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezető igazgatója – is el volt ragadtatva az előadástól, ugyanis a Feketeszárú cseresznyét választották meg a Szemle Legjobb előadásának. Lajos András színművész kapta a Legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, Simon Zoltán színművész pedig Peremartoni Krisztina saját alapítású díját kapta meg a Szemlén, amellyel tehetséges fiatal művészek munkáját szeretné elismerni, illetve a kultúra magántámogatásának szükségességére hívja fel a figyelmet.

Kép

Mindezeken felül van még egy miskolci illetékességű várományos, ugyanis Simon Zoltánt az idei Színikritikusok díjára is jelölték a Legjobb férfi főszereplő kategóriában a Rusznyák Gábor által rendezett A „K” ügy című előadásban nyújtott alakításáért.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.