Ugrás a tartalomra

A vasárnap az úr pihenőnapja, a most szombat Miskolcon a miénk lett

Létrehozva
Ars Sacra - egésznapos program szombaton a II. János Pál pápa téren. Dicsőítésekkel és tanúságtételekel várták a II. János Pál pápa téren a miskolciakat.

Szeptember 23-a legyen a Te napod! - címon indult programsorozat. Az eseménysor szentmisével indult a  Diósgyőri Szűz Mária neve római katolikus templomban Szabó József plébánossal. Majd 10 órától a plébánia udvarán négyszemközti, lelki beszélgetések zajlottak papokkal, lelkészekkel, tanúságtevőkkel, ahol bárki elmondhatta gondjait, örömeit, kétségeit, belső vívódásait.

Ezt követően a programok a II. János Pál pápa téren, szabadtéri színpadon folytatódtak. Egy  „Bárka dalt” hoz ott Daragó Károly zeneművész II. János Pál pápa tiszteletére lengyel-magyar nyelven. A történelmi egyházak papjai és lelkészei megáldották a sokaságot és a borokat. Czupper András, az István Nádor Borlovagrend elnök-nagymesterének lengyel nyelven köszöntötte a legátusából érkezett vendégeket - ezzel tulajdonképpen nemzetközivé vált a fesztivál.

„A miskolci bor a béke bora” legendát Máger Ágnes festőművész, Miskolc Város Díszpolgára mondt el a jelenlevőknek. 10:30-tól a Miskolc-Avasi Örömhír Kamaraegyüttes koncertje csendült fel.

Lélek-morzsák címmel 11.30-tól Lengyel Gyula erdőteleki plébános, több kötet szerzője beszélt - a kiváló előadó a kor kihívásaival foglalkozott és a túlélés technikáira tanította az egybegyűlteket.

Délben kezdődött a Szent Ferenc Kisnővéreinek dicsőítő koncertje. Koradélután 4  the One zenekar lépett fel, majd a Magyar Continental Band koncertje következett. 

Negyed háromtól már a megtestband játszott könnyűzenét, háromtól a Péntek család zenés tanúságtételére számíthatott a közönség.

Öttől a jól ismert The Sign együttes koncertezett.  A zenekar frontembere, dalszerzője, hangszerelője Czinke Máté, zenei producer. A zenekart 2012-ben alapította öt miskolci fiatal zenész, akik mind keresztény családból származnak, ezért a zenéjükben a vallási vonatkozás hangsúlyos szerepet kap.

19 órától hangversenyt adott a város ismert, sok díjjal kitűntetett orgonaművésze, orgonarestaurátora Szabó Balázs

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.