Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Válogatás a pénteki nap híreiből.

 

Itt az influenza szezon

Több, mint 13 ezer ember fordult orvoshoz országszerte influenzaszerű tünetekkel október utolsó napjaiban. A járvány elleni védőoltás már mindenki számára elérhető. A kockázati csoportba tartozók, mint például a krónikus betegek, idén is ingyen vehetik igénybe a vakcinát. 

Cseppenként segítség - adomány a GYEK-nek

Több, mint tízmillió forint értékű adományt kapott a GYEK. Idén 30 éves a Béres Gyógyszergyár karitatív tevékenységét koordináló Béres Alapítvány a Teljes Életért. Akciójukban tíz közhasznú szervezetet, köztük a Gyermekegészségügyi Központot is támogatták Béres Csepp adománnyal. 

Benned szól a dal - 25 év az Omegában

Különleges zenei produkció érkezik decemberben Miskolcra. Benned szól a dal címmel Szekeres Tamás idézi fel az Omegában eltöltött 25 évét. A koncertnek a miskolci Belvárosi Református Templom ad majd otthont, ahol a gyülekezet dicsőítő kórusa is közreműködik.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.