Ugrás a tartalomra

A zsidó múzeumban emlékeznek – és emlékeztetnek

Létrehozva
Idén a holokauszt nyolcvanadik évfordulóját tartjuk Magyarországon. De húsz éve annak is, hogy az első Élet Menetét megrendezték Budapesten.
Kép
Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke | Forrás: Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközpont

Ebből az alkalomból a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör februári vendége Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke lesz, a házigazda Markovics Zsolt főrabbi - tudatta a Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközpont.

Felidézik: a Miskolci Zsidó Múzeum minden hónapban prominens vendégeket hív meg vendégelőadónak, "volt nálunk többek között Béres Attila színházigazgató, Dr. Babits Antal zsidó bölcselő, Gecse Attila református lelkész, Dr. Weisz Péter a gyöngyösi zsidó hitközség elnöke".

Az előadás időpontja: február 13. kedd délután 17 órától a megszokott helyen, a hitközség nagytermében.
 
"Az idén május 5-én tartandó budapesti vonulásos megemlékezés valamint az alapítvány többi rendezvényeinek célja, hogy elősegítsék a toleranciát és a múlttal való megbékélés folyamatát.  Az előadáson megtudhatjuk a magyarországi Élet Menete kialakulását, előzményeit, nemzetközi kapcsolatait, azt is miért csak a fővárosban van, vidéki nagyvárosokban nincs, illetve szó lesz arról is, hol vannak az országban Holokauszt emlékpontok" - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.