Ugrás a tartalomra

Nagyszabású húsvéti hangversennyel kezdődött el a fesztivál

Létrehozva
A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának szimfonikus zenekara, női és vegyeskara, fuvola- és rézfúvós együttesei adtak koncertet kedden.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

A Miskolci Egyetem III. Tavaszi Fesztiváljának nyitó eseménye volt március 26-án az intézmény díszaulájában. Ezen kívül még huszonkét hangverseny lesz a több hónapig tartó sorozat repertoárjában.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A programsorozatban, amely egészen június 6-ig tart, főként a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának diákjai mutatják meg tudásukat a közönségnek. Szólistaként és együttesben is szerepelnek majd. Továbbá kamarazenekarok és énekkarok is színesítik az elősorban komolyzenei előadások palettáját. Európa több országából érkeznek neves zenészek és lehetőséget biztosítanak a fesztiválon fiatal tehetségeknek is. Részt vesz a Magyar Rádió Gyermekkórusa, illetve a Cantemus Gyermekkórus az események sorában.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.