Ugrás a tartalomra

Nemeztáska, kosárból font angyal és csipkéből készült ló

Létrehozva
Ezúttal gyermekek és fiatal alkotók műveit állították ki a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A XV. Vándorlegény Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat miskolci regionális fordulójának eredményeként az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztek. A megnyitó pénteken délután volt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházában. 

A gyermekek és fiatalok 6 és 35 éves kor között nevezhettek a pályázatra. A kiállításon többféle kézműves technikával készült tárgyat is megcsodálhattak az érdeklődők. Egyebek mellett olyan különleges népi mesterségek is feltűntek, mint a harangöntés vagy a csipkekészítés. 

Kép


Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Felvidék fiatal tehetségei mérették meg magukat a regionális pályázaton. Nagyon sokan családi indíttatásból kezdenek népi kézműves tevékenységbe, de így is örvendetes, hogy időt áldoznak erre – mondta Gergye Zoltán a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke. Pedig a világ elcsábíthatná őket más irányba is, de van bennük még kitartás és érdeklődés a népi kultúra iránt – tette hozzá. 

A fiatal alkotókat Kolozsvári István, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) elnöke méltatta. Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy az országos pályázat, amelyet kétévente hirdetnek meg, már harminc éves. Nyolc régióban hirdetik meg. Az Észak-magyarországi területen örömteli, hogy sokan éltetik még a népi kézművességet és a helyi hagyományokat – jegyezte meg. 

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Nem mindegy, hogyan bánunk az örökségünkkel, hogy elherdáljuk vagy megőrizzük, gyarapítjuk, majd továbbadjuk azt – hangsúlyozta Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum tudományos titkára. Az etnográfus, muzeológus azt is elmondta, hogy a tehetséget és képességeket szorgalommal, alázattal, munkával kell életre kelteni. Ennek eredménye az a közel ötven beadott pályamű, amelyet ezen a kiállításon bemutatnak. 

A beszédeket díjátadó követte, majd a résztvevők megtekintették a kiállítást, az eseményt pedig az Esztenás együttes táncháza zárta.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.