Ugrás a tartalomra

Bányászok, kohászok és erdészek egész sora érkezett Miskolcra

Létrehozva
Két évtized után ismét Miskolc adott otthont a bányászok, kohászok és erdészek országos találkozójának.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

A találkozó pénteken este ünnepélyes keretek között kezdődött el a Generali Arénában, majd szombaton délután folytatódott a Perecesi és Gyöngyösi Bányász Fúvószenekarok koncertjével a Városház téren, illetve zászlós, zenés díszfelvonulással a sétálóutcán keresztül a népkerti sportcsarnokig. 

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája a fúvószenekarok koncertjéről

A XII. Bányász-Kohász-Erdész Találkozó nemcsak baráti, hanem szakmai programot is kínál a résztvevőknek – tájékoztatta lapunkat korábban a szervezők nevében Törő György, az OMBKE Bányászati Szakosztály elnöke.

A több napos esemény vasárnap délelőtt a Miskolci Egyetemen folytatódik, ugyanis ott rendezik meg a fenntartható fejlődés jegyében meghirdetett konferenciát, ahol Miskolc város mellett a három szakma egy-egy képviselője is előadással mutatkozik be.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája a díszfelvonulásról

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.