Ugrás a tartalomra

Elárasztotta a belvárost a dixie

Létrehozva
A hétvégén ingyenes és igényes koncertek tömkelegével jelentkezik a 7. Miskolci Nemetközi Dixieland Fesztivál.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája a szombati térzenélésről

A tavalyihoz hasonlóan idén is olyan kisebb eseményekből áll a fesztivál, aminek köszönhetően élettel töltheti meg a belváros különböző szegleteit. Ez a fesztivál nem csak a helyi közönségnek, hanem a helyi zenészeknek is szól. A jazz és dixieland terén olyan zenei kultúra jellemzi a várost, amiről nyugodt szívvel kijelenthető, hogy világszínvonalúak. Ez ennek a fesztiválnak az erőssége.

A nagyszínpadot a szokásokhoz híven a Szinvateraszon állították fel, de idén van utcazene, rögtönzött koncert, a második helyszínként szolgáló kisszínpad pedig a Városháztérre került. Főként a helyi együttesekre és a fiatal tehetségekre fókuszálnak, de igyekeznek fenntartani a jó kapcsolatot neves, külföldi zenekarokkal is. A Miskolci Kulturális Központ biztosítja a teljeskörű lebonyolítást, míg a szakmai szervező a Miskolci Dixiland Band. 

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája a pénteki programról

Pénteken a The Dixie Hot Licks (Plsen, Csehország), a MDB Swing Project, a La Barriere Manouche Jazz, a Papa Jazz Seven és a Dixis Manusok szórakoztatta az érdeklődőket. Míg szombaton az alábbi programkínálat várt a kilátogatókra: 

15:00 – 15:30 Dixieland térzene a fellépő zenekarokkal a Virágóránál
16:00 – 16:50 Kisszínpad – Prím Band
17:10 – 18:00 Kisszínpad – Debrecen Dixieland Band
18:00 – 18:45 Kisszínpad – Mizrab együttes
19:00 – 19:50 Nagyszínpad – Four Fathers
20:10 – 21:00 Nagyszínpad – Debrecen Dixieland Band
21:20 – 22:50 Nagyszínpad – Miskolc Dixieland Band (+Four Fathers)

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.