Ugrás a tartalomra

Meghalt Novák Ferenc Tata

Létrehozva
Augusztus 17-én hajnalban meghalt a 94 éves magyar koreográfus, Novák Ferenc Tata.
Kép
Fotó: A család archívuma

A család közleménye szerint kivételesen nagyszerű, gazdag, robbanékony és termékeny életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte, idén áprilisban a Táncháztalálkozón még többszáz embernek tartott tánctörténeti előadást. A család kiemeli, hogy etnográfusi munkája Kodály és Bartók érdemeihez mérhető, annyira sokat tett a Kárpát-medence sokszínű néptánchagyományának fennmaradásáért.

Novák Ferenc alapította a hetvenéves Bihari János Táncegyüttest, művészeti vezetője volt a három évtizeden át működő Honvéd Táncszínháznak, emellett a Nemzeti Táncszínház kitalálója is.

Utolsó nagyobb interjúja három hete jelent meg a Népszavában. „Páratlan életműve, tapasztalata, tudása és kalandos élettörténetei nemcsak alkotásaiban, de barátaiban, tanítványaiban, családjában, gyermekeiben és unokáiban egyaránt továbbélnek” – zárul Novák Ferenc családjának közleménye.

(telex.hu)


 

Ez is érdekelhet

Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.
Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.