Ugrás a tartalomra

Egyedülálló módon emlékeznek a Holokauszt áldozataira

Létrehozva
Miskolcra érkezik Födő Sándor Kaddis koncertje: a műsorban arámi imákat és magyar nyelvű verseket is megzenésítettek.
Kép

Idén nyolcvanadik alkalommal emlékezünk a holokauszt több mint félmillió magyar áldozatára, és azokra, akik túlélték a borzalmakat. Október 20-án a Művészetek Házában egy különleges koncert a zene közvetítésével hozza közelebb a zsidó kultúrát a résztvevőihez. A Kaddis ugyanis egy ősrégi zsidó ima, amelyet a gyászolók tizenegy hónapon keresztül mondanak elhunyt szeretteikért.

Ez az egyik alappillére Födő Sándor zeneszerző művének, aki – a világon először – az ima teljes, arámi nyelvű szövegét felhasználta a koncertjén. Tételeiben – más tradicionális héber imaszövegek mellett – zenét írt az 1944-ben, 23 évesen hősi halált halt izraeli-magyar költőnő, Szenes Hanna és a szintén zsidó származású magyar költő, Szép Ernő verseihez is.

Födőr Sándor több film és színdarab zeneszerzője, és olyan neves előadókkal dolgozott együtt, mint Presser Gábor, Charlie és Zorán. Az egyedülálló kortárs komoly-és világzenei koncert szólóénekese a Fonogram-, eMeRTon, Gundel Művészeti-, és Érték-díjas színész és énekes Bíró Eszter lesz, aki színházi és filmes főszerepeivel, illetve a Budapest Klezmer Band szólistájaként vált ismertté.

A miskolci előadás a Mazsihisz Holokauszt Emlékévének produkciója, amit a Miskolci Zsidó Hitközség és a Miskolci Kulturális Központ (MKK) szervezésében láthatnak majd a nézők. Jegyek az MKK jegyirodájában, valamint a muhamiskolc.hu-n és a jegy.hu-n kaphatóak.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.