Ugrás a tartalomra

Pósa Lajosra, a gyermekirodalom megteremtőjére emlékeztek

Létrehozva
A Felvidék Ház az író születésének 174. évfordulója alkalmából rendezett zenés előadást szép-unokahúgaival.
Kép
Egyenesen Rimaszombatból érkeztek a gyerekek a Pósa Lajos estre / Fotó: Rogosz Péter

Sokan ismerik az „Én Istenem, jó Istenem” című versikét, de kevesen tudják, hogy ez Pósa Lajos alkotása, aki a magyar gyermekirodalom megteremtője. Ahogy sok Dankó Pista dal szövege szintén tőle származik. Barátai között említhetjük Gárdonyi Gézát és Feszty Árpádot is. 

Rá, „Pósa bácsira” emlékeztek zenés előadás és felolvasó est keretében november 13-án, szerda este a Miskolci Galériában a Felvidék Ház szervezésében. Az alkotó életéről előadást tartott leszármazottai szemével Pósa Judit, a Pósa Lajos Társaság elnöke és írásaiból felolvasott a másik „szép-unokahúg,” Gyurán Ágnes elnökhelyettes. Mács Ildikó, a Felvidék Ház szakmai vezetője beszélgetett velük. Gitárzenével Pákó Mária és a gyermekekből álló rimaszombati Mákvirágok együttes közreműködött.

Kép
Pósa Judit és Gyurán Ágnes az író szép-unokahúgai

„Pósa Lajosnak nem voltak közvetlen leszármazottai, de nagybátyjának igen, így mi szép-unokahúgok vagyunk (hatodik generáció), a déd- és ük-unokahúgok után” – árulta el Gyurán Ágnes.

„A felvidéki Nemesradnóton, ahol az író született 1850-ben, rengeteg Pósa élt, de nem mindenki volt a rokona. Viszont nekem úgy adódott, hogy nagymamám és édesanyám is az volt” – osztotta meg Pósa Judit

Elmondta, hogy 2014-ben emlékeztek Pósa Lajos 1914-es halálának a centenáriumára. Akkor emlékévet hirdettek a tiszteletére négy országban, több mint hatvan rendezvénnyel, több mint negyven helyszínen. Azért, hogy az akkor fellobbant lelkesedés ne lankadjon el, megalapították a Pósa Lajos Társaságot. Azóta munkásságát egy vándorkiállítás keretében népszerűsítik. Emellett gyermekek felé igyekeznek közvetíteni  műveit és az első, 1889-ben általa alapított gyermeklapot, Az Én Újságomat, amit Benedek Elekkel közösen szerkesztett. 

Kép
Sokan eljöttek a rendezvényre
 

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.