Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Berzeviczy Gergely Technikum

Létrehozva
Heti képpárunk az ország egyik legrégebben működő középfokú kereskedelmi iskolájának, a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Technikumának Hősök terei épületét ábrázolja.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

A régi képeslapon az intézmény korábbi neve olvasható: Magyar Királyi Állami Felső-Kereskedelmi Iskola. Az intézmény 1886-ban kezdte meg működését, első, földszintes épülete a mai Erzsébet téren volt található, ezt azonban hamar kinőtték. Először a Dayka Gábor utcára költöztek egy kétszintes épületbe, az évszázad végére azonban ez is kicsinek bizonyult számukra.

Kép
A mai Berzeviczy gimnázium épülete / Fotó: Mocsári László

A mai, Hősök terei alma matert 1908-ban kezdték építeni és a huszonöt éves évfordulójukat már ott is ünnepelhették. 1917-ben kivált belőle a női kereskedelmi iskola, az 1920-as években pedig bevezették a négyévfolyamos oktatást. 1938-ban kereskedelmi középiskolává szervezték. Az 1944-ben az iskola épületében hadikórház volt berendezve, oktatási célokra az intézmény csak 1946-ra kapta vissza. Berzeviczy Gergely, a reformkor híres magyar közgazdászának a nevét 1961-ben vette fel az intézmény.

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.