Ugrás a tartalomra

Miért pont Miskolc? – Új magazin a Miskolc tv műsorán

Létrehozva
Az első adásban Kupcsik Saroltát, a miskolci Tourinform iroda vezetőjét ismerhetjük meg közelebbről. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Februártól új műsorral jelentkezik a városi televízió. A Miért pont Miskolc? értékes, izgalmas, figyelemre méltó miskolciakat mutat be. Olyan embereket, akik itt élnek a városban, vagy éppen a munkájuk köti őket ide. Életútjuk, bátor döntéseik, vagy éppen szorgalmuk, kitartásuk és elhivatottságuk sokakat inspirálhat. Célunk az is, hogy nézőink az ő szemükön keresztül lássák a várost. Észrevegyék azokat a rejtett értékeket és szépségeket, amelyek vendégeinknek sokat jelentenek.

A műsor első vendége Kupcsik Sarolta, a miskolci Tourinform iroda vezetője lesz. Sarolta „feketeöves” lokálpatrióta, aki nemcsak munkája kapcsán, de magánemberként is keresi, kutatja és meg is mutatja Miskolc értékeit. Húsz évig tanított, majd egy másik hivatás vette át a főszerepet az életében. Ma már a turizmus tölti ki a mindennapjait. Optimizmusa, derűje, a város iránti szeretete másokra is „átragad”. 



Február 7-től, minden pénteken 18:25-től Miért pont Miskolc? a Miskolc televízió műsorán, majd a minap Youtube csatornáján. Kövessék facebook, Instagram, TikTok oldalunkat, ahol mindig friss információt találhatnak a műsor új adásairól.

 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.