Ugrás a tartalomra

Programkavalkáddal készül a könyvtár a költészet napjára

Létrehozva
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár több programmal is készül a magyar költészet napjára.

Április 11-én, pénteken 11 órától Lillafüreden József Attila szobránál lesz az ünnepi műsor. A rendezvényen köszöntőt Senviczki Erika, Miskolc jegyzője, ünnepi beszédet pedig Juhász Tibor író, költő, szerkesztő mond. A műsorban közreműködik Kömlei Bercel, a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, Szabó Réka, a Miskolci Zrínyi Gimnázium, Timár Attila, a Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Technikumának tanulója, valamint a MIÓVI Szeder úti Tagóvodájának óvodásai.

A program a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Görgey utcai központi épületében folytatódik. Előbb 14 órától a Verses rajzok – rajzos versek című pályázat eredményhirdetését és az alkotásokból összeállított kiállítást nyitja meg Kavesánszki Erzsébet önkormányzati képviselő, közreműködik Fehér Sándor előadóművész. Ebben az évben a felhívásra 699 rajz érkezett a vármegye 46 településéről. A miskolci iskolák közül 17 intézményből pályáztak diákok.

Ugyancsak a könyvtár központi épületben, de már 16:30-tól a délelőtti ünnepi megemlékezés szónokával, Juhász Tibor költővel beszélget Moklovsky Réka.

A Szentpéteri kapui József Attila Könyvtárban pedig délután 3 órátóla Színes sorok rajzverseny József Attila Költészetéből című pályázat kiállításmegnyitóval egybekötött eredményhirdetése lesz.

 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.