Zenésztársak, barátok, ismerősök gyűltek össze a belvárosi pubban, hogy emlékezzenek a fiatalon elhunyt Kerékgyártó Füles Istvánra. Az Ildi Rider zenekar két tagja, Árvai Ildikó és Ladocsi Gábor mondott rövid köszöntő beszédet annak a vitrinnek a felavatásán, amiben Füles gitárját helyezték el.
– Amikor tavaly, halálának 20. évfordulóján összegyűltünk az emlékkoncerten, talán mindannyian éreztük, hogy valami különleges történik. Régen láttunk ennyi miskolci zenészt egy helyen. Generációk találkoztak, régi zenésztársak ölelték meg egymást, és a színpadon újra megszólalt az a zene, amely Füles nevéhez is elválaszthatatlanul kötődik. Az az este nemcsak emlékezés volt, hanem bizonyíték arra, hogy az ő öröksége ma is él – fogalmaztak.
Azon az estén született meg az ötlet, hogy Füles gitárjának a Grizzlyben a helye, ott, ahol zene szól, ahol emberek találkoznak, ahol történetek születnek.
Füles családja beleegyezett, hogy kiállítsák a gitárt, a pub képviseletében pedig Kiss Roland vállalta, hogy mindez valóban méltó formát öltsön.
A vitrinben a gitár mellett régi fotók is helyet kaptak. Ezek a képek nemcsak egy zenészt mutatnak meg, hanem egy korszakot, barátságokat, közös utakat, mosolyokat és pillanatokat, amelyek bennünk élnek tovább.
Az estéről készül egy film, a pénteki avató, a közös főhajtás lehet ennek a záróképe.
– Ez nem lezárás, hanem folytatás. Annak a bizonyítéka, hogy amíg emlékezünk, amíg beszélgetünk róla, amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van – fogalmazott Ildikó és Gábor, kérve mindenkit arra, hogy őrizzük tovább együtt Kerékgyártó Füles István emlékét.