Az Éltető Lélek Alapítvány – a Miskolci Ars Sacra Fesztivál szervezőjeként – több civil szervezettel és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve pályázatot hirdet a régió zeneszerzői számára. A felhívás célja, hogy a 800 éve elhunyt Assisi Szent Ferenc emlékét ápoló, lelki örökségét bemutató kórusművek szülessenek – a szervezők közlése szerint.
A kezdeményezés egyrészt Miskolc nagymúltú kóruskultúrájának további ápolását szolgálja, másrészt a helyi és a város vonzáskörében élő zeneszerzők alkotói tevékenységét kívánja támogatni, új szakrális kompozíciók létrejöttét ösztönözve.
Pályázati feltételek
A felhívásra olyan, kórusok vagy énekegyüttesek által előadható zeneműveket várnak, amelyek időtartama nem haladja meg a 10 percet. Fontos szempont, hogy a művek nehézségi szintje ne lépje túl a félamatőr együttesek képességeit, és viszonylag rövid idő alatt elsajátíthatók legyenek.
Egy jelentkező legfeljebb két kompozíciót nyújthat be. A művek szövegéhez Assisi Szent Ferenchez köthető imaszövegeket ajánlanak, amelyek egy megadott online forrásban érhetők el.
Pályázati kategóriák
A pályázat több kategóriában is nyitott:
- hangszerkíséret nélküli többszólamú gyermekkar,
- egy- vagy többszólamú gyermekkar hangszerkísérettel, esetleg szóló énekkel,
- többszólamú a cappella nőikar és vegyeskar,
- többszólamú nőikar és vegyeskar hangszerkísérettel, esetleg szóló énekkel.
Jelentkezés és határidő
A zeneműveket név nélkül, jeligével ellátva, digitálisan megszerkesztett kotta formájában (PDF) kell benyújtani az edina.orosz-tokar@uni-miskolc.hu
e-mail címre. A szervezők kérik, hogy lehetőség szerint MIDI fájlban is küldjék el a pályaműveket.
A beadási határidő: 2026. május 1.
Elbírálás és bemutatás
A beérkező műveket elismert miskolci karnagyok bírálják el: Balásné Molnár Ildikó, Gergely Péter Pál, Regős Zsolt, Szűcs Sándor és Orosz-Tokár Edina.
A legsikeresebb kompozíciókat – a beérkezett pályaművek mennyiségétől, minőségétől és előadhatóságától függően – a Miskolci Ars Sacra Fesztivál gálakoncertjén mutatják be 2026. szeptember 20-án, vasárnap 17 órától a miskolci Művészetek Házában – a szervezők közlése szerint.
Díjazás
Az Éltető Lélek Alapítvány minden résztvevőt oklevéllel és tárgyi ajándékkal jutalmaz. A legkiemelkedőbb pályaművek alkotói – a szakmai zsűri döntése alapján – 75 ezer, 60 ezer, illetve 45 ezer forintos díjazásban részesülnek. A díjakat a gálakoncerten adják át.