Ugrás a tartalomra

Meghalt Scherer Péter

Létrehozva
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Kép
scherer péter

A hírt a Nézőművészeti Kft. tette közzé a Facebook-on.

A rövid írásból kiderül, hogy ma, azaz kedd este 21 órakor virrasztást tartanak a művészért, de kérik a sajtó távolmaradását.

Scherer 1961. november 16-án született Ajkán, egyetemi diplomát pedig nem színészként, hanem építőmérnökként, 1987-ben szerzett a Műegyetemen. Huszonkét évesen, 1984-ben lett az Arvisura Színházi Társulat tagja, ahol tíz évet töltött. 1996-ben színész oklevelet kapott a Magyar Színészkamarától, majd két évnyi szabadúszás után 1997-ben a Bárka Színház egyik alapító tagjaként újra csak lett állandó teátruma. 2002-ben aztán a Krétakör művésze lett, 2009-től haláláig pedig a Nézőművészeti Kft. tagja volt.

Négy évtizedes pályája során egy sor színházi darabot is rendezett, illetve számtalan színpadi adaptációban játszott, nevét azonban Jancsó Miklós filmjei tették ismertté: a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999) Pepéjeként, a Kapát alakító Mucsi Zoltánnal azonnal díszhelyet kaptak a magyar filmművészet legikonikusabb párosai közt. Az ezredforduló után többek közt a Kontroll, az Argo, a Magyar vándor, a Made in Hungaria, illetve a Valami Amerika 3-ban tűnt fel – idézi fel a 24.hu.

Számos díjjal ismerték el munkásságát: 1995-ben vehette át a Színikritikusok díját, 1999-ben a Filmkritikusok díját, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2009-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2020-ban Karinthy- gyűrűvel, 2024-ben Budapestért díjjal ismerték el. 2025-ben neki ítélték a makói önkormányzat Páger Antal-színészdíját – sorolja az MTI.

Ez is érdekelhet

Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.
Képgaléria
Kézműves ünnep a Miskolci Galériában
Élővé teszik a népművészetet – zárult a régiós tárlat
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Családi programmal zárult a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026 című pályázat Észak-Magyarország és Felvidék régió kiállítás szombaton a Miskolci Galériában.