Kultúra
Szövetségben a színházért – interjúkötet jelent meg a miskolci teátrum elmúlt tíz évéről
Bujdos Attila nemrégiben megjelent, „Nem volt az, hogy ez mi lesz” című interjúkötetének csütörtöki bemutatóján Béres Attila színházigazgatóval beszélgetett a szerző a MissionArt Galériában.
Vers és zene az adventi villamoson a hétvégén
Újabb programokkal fogadják az utasokat a Miskolci Adventi Villamoson, ahol a fények, a dallamok és a költészet teszik meghitté az ünnepvárást.
A szakrális zene értékeit mutatja be egy induló koncertsorozat
Magnificat címmel indul ingyenes koncertsorozat szombat délelőtt a selyemréti római katolikus templomban, neves zenekarokkal, kórusokkal és meghívott szólistákkal.
Hogy áll össze a Kocsonyafesztivál programja? – erről is szó volt a Minap Klubesten
Csütörtökön este Basszuskulcs extrával jelentkezik a Miskolc Televízió, az adásban a múlt szombati Minap Klubest beszélgetéseit tekinthetik meg a nézők. Januárban pedig Nikosz és Somody Áron akusztikus koncertjét is leadjuk.
Lapról hangra felhívás – dobogós helyen végzett a miskolci könyvtár
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár is részt vett a Lapról hangra országos felolvasóversenyen, amelyet az Országos Könyvtári Napok során rendeztek.
A Szilágyi egész diáksága bekapcsolódott a karácsonyi ünnepségbe
Az alsó és a felső tagozat diákjai, valamint az iskola kórusa egész félévben készült a közös karácsonyi műsorra a Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskolában.
Száz éves a miskolci mozi
"100 éves az Uránia - a miskolci mozikultúra jubileuma" címmel emlékeznek meg a miskolci mozi történetéről a Miskolci Művészetek Háza kortárs galériáján és a Béke Art Moziteremben december 19-én.
A fényt ünnepelte a Centrum előtt a miskolci zsidóság
A hagyományoknak megfelelően Budapest mellett több vidéki városban, így Miskolcon is fényt gyújtott az EMIH a köztereken felállított hanukiákon.
Huszadik születésnapját ünnepelte a Miskolcz-Revital Táncsport Egyesület
Hatalmas gálával ünnepelte huszadik születésnapját a Miskolcz-Revital Táncsport Egyesület vasárnap.
Megvan a miskolci verseny győztese
Lezárult az I. Karácsonyi Enteriőrverseny. Mutatjuk a győztest.
Szombat esti Szépkorúak Filmklubja Miskolcon
A Szépkorúak Filmklubja a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány kezdeményezéseként, a Salkaházi Plusz program keretében indult el Miskolcon.
Különleges programmal készülnek a miskolci adventi villamoson vasárnap
Rendhagyó élmény várja az utasokat a miskolci adventi villamoson vasárnap délután.
Amire még nem volt példa: zenei klubestet rendeztünk
Teltházas klubestet tartott a MIKOM Nonprofit Kft. szombaton este a Grizzly Music Pubban.
Varázslatos adventi hangulat Miskolctapolcán
Fényekkel, illatokkal és családbarát programokkal nyitotta meg kapuit a miskolctapolcai tóparton az Advent a tóparton elnevezésű, kétnapos, ingyenes programsorozat.
Második születésnapját ünnepelte a Szeleta Park Látogatóközpont
Ünnepi programmal és évértékeléssel köszöntötte fennállásának második évfordulóját a Szeleta Park Látogatóközpont.
A miskolci adventi villamossal megérkezett Luca, és hoz vidám és pajzán programokat is
Luca-napi programokkal várnak kicsiket és nagyokat szombaton Miskolcon. Az est beköszöntével a program felnőttesebb hangvételt kap.
Lengyel karácsonyi hagyományok Miskolcon
A Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat péntek délután tartotta karácsonyi ünnepségét a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban, ahol a lengyel karácsonyi hagyományok, az irodalom és a zene együtt teremtettek meghitt ünnepi hangulatot.