kiállítás
Láthatja, milyen Miskolcon élni!
Fotókiállítás nyílt a miskolci polgármesteri hivatal aulájában Az én Miskolcom! címmel. Szunyogh László főépítész szerint még olyan perspektívából is láthatjuk a várost, ahonnan még soha.
Ötven évig festették
Jubileumi kiállítás nyílt a Diósgyőri Képzőművész Stúdió ’76 tiszteletére február 10-én, kedden a Művészetek Házában.
Idén sem maradhatott el a vasútmodell kiállítás
Miskolcon a Gömöri pályaudvaron két napon át várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt az évadnyitó vasútmodell kiállítás, ahol a miniatűr vasutak világa kel életre.
A 18. Mazsaroff-díjat Gégény-Barati Noémi kapta
A magyar kultúra napján adták át az idei Mazsaroff-díjat Miskolcon, amelyet ezúttal Gégény-Barati Noémi képzőművész vehetett át.
Babakacaj a miskolci múzeumban
Kulturális program és babafoglalkoztató egyben. A kisbabás anyukákat várták a Herman Ottó Múzeumba péntek délelőtt.
Az alkotás öröme: új kiállítás nyílt az Ady Endre Művelődési Házban
„Az alkotás öröme” címmel nyílt kiállítás az Ady Endre Művelődési Ház galériájában január 12-én, hétfőn 17 órától.
Auschwitz Miskolcon: az Experience History kiállítás a Földesbe érkezett
Az Experience History utazó makettkiállítás következő állomása Miskolc, azon belül is a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium. A kiállítás nem csupán makettekről szól, hanem a múlt megismeréséről és megértéséről.
Évszakok a magasból: megnyílik a Miskolci Fotóklub drónfotós tárlata
A Miskolci Fotóklub Egyesület „ÉVSZAKOK” című kiállítása nyílik meg az Ady Endre Művelődési Ház Galériáján, ahol a Drón Szakosztály alkotói a levegőből mesélik el a fény, a táj és az idő körforgásának történetét.
Rezdült a táj és a lélek vászonra került
A Szeleta Park Látogatóközpontban szombat délelőtt olyan kiállítás nyílt, ahol a természet nemcsak ábrázolva, hanem jelen van.
A természet finom szálai Miskolcon
A Bükk ölelésében, a Szeleta Park Látogatóközpontban különleges atmoszférájú kiállítás nyílt csütörtök délután, ahol a természet csendje és a művészet finom rétegei találkoznak egymással.
Időutazás a 10-es honvédek nyomában
Pénteken különleges történelmi időutazás fogadta a Miskolci Herman Ottó Gimnázium diákjait a 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület jóvoltából. A vándorkiállítás az első világháború és a miskolci 10-es honvédek világát hozta közel hozzájuk.
Esküvői Kiállítás és Nyílt Nap az Ellipsumban
Különleges program volt a miskolctapolcai Ellipsum Élmény-és Standfürdő Panoráma Rendezvénytermében hétvégén.
A városokat járó város Miskolcon
Magyarország egyik legnagyobb LEGO-kiállítása végre látható Miskolcon is. Az Egyetem Éttermében életre kelt egy város, ami vasárnap is várja a közönséget.
A legjobb miskolci programok a hétvégére: ehető erdő, LEGO-város, koncert, esküvői expo és még sok meglepetés
Ha még nincs terved a hétvégére, Miskolc most garantáltan kimozdít otthonról. November 8–9-én gasztrokalandok, bringatúrák, filmvetítések, koncertek és családi programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
85 éves a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör
A Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör, a magyar fotóművészet egyik legrégebbi és legjelentősebb alkotóközössége, idén ünnepli fennállásának 85. évfordulóját. A jubileum nem csupán egy intézmény születésnapja, hanem egy olyan közösségé is, amely évtizedeken át meghatározó szerepet játszott a hazai vizuális kultúrában.
Fénybe zárt pillanatok: fotósok, akik megállították az időt Miskolcon
A Képolvasók Fotóklub Egyesület „Fénybe zárt történetek” című kiállításának megnyitóját tartották az Ifjúsági Ház Galériáján november 4-én, kedden délután.
Gályarab prédikátorokról nyílik kiállítás a reformáció napján
Az Avasi református templom, mint a gályarab útvonal egyik fontos állomása, ad otthont a különleges tárlatnak.
Mítoszok a vásznon és azon túl
A Herman Ottó Múzeumban folytatódott a Művészet és mitológia című rendezvénysorozat, amely ezúttal a görög-latin mitológia vallási hagyományain és azok művészeti megjelenésén vezette végig az érdeklődőket.
Felvették a fonalat - íme a díjazottak névsora
Képzőművészeti pályázatot hirdetett a Herman Ottó Múzeum Vedd fel a fonalat! címmel.