Ugrás a tartalomra

Nőnapi futótúra a Miskolci Állatkertben

Létrehozva
Március 8-án Nőnapi futótúrát szervezett a Zöld Sportok Clubja (ZSC) a Miskolci Állatkert és Kultúrpark közreműködésével.

A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészségmegőrzés, a mozgás és a természetjárás fontosságára. A futás pontos útvonala – hagyományosan – az indulás pillanatáig titkos volt, de azt lehetett tudni, hogy keresztülhalad a Miskolci Állatkert és Kultúrpark területén.

Kép

A résztvevők a távot a futás, kocogás és gyaloglás terepviszonyokhoz igazodó váltogatásával tehették meg, túravezető segítségével.

Kép

A rendezvény fővédnöke Molnár Attila, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark vezetője, védnöke pedig Szanyi Ágnes, a ZSC 3 órán belüli maratoni futója volt.

Ez is érdekelhet

Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.