Ugrás a tartalomra

Elismerés az Északerdő munkatársainak

Létrehozva
Csütörtökön este, Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeumban adták át a Varázslatos Magyarország fotópályázat díjait. Bózsó Gyula a „Szolgálati szarvas”, Fehér János pedig „A remény rabja” című alkotásával pályázott. Mindketten elismerő oklevelet vehettek át az ünnepségen.
Kép

A Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. kilencedik alkalommal írta ki a pályázatot, amire 1240-en jelentkeztek, több mint 25 ezer természetfotóval. Az Északerdő Zrt. két munkatársának alkotása bekerült a zsűri által legjobbnak ítélt képek közé, amelyekből fotóalbum is készült Varázslatos Magyarországunk 2018 címmel. Kollégáink – mindennapi munkájuk mellett – az erdészeti társaság területén levő természeti értékeket, érdekességet igyekeznek bemutatni.

Kép

A fotókiállítás a Magyar Természettudományi Múzeum kupolatermében április 22-ig látható.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.