Ugrás a tartalomra

Egyetemistákat vártak a kormányhivatal nyílt napjára

Létrehozva
Az intézményben hetedik éve szerveznek programokat egyetemistáknak. Jogász-, gazdász- és informatikushallgatók ismerkedtek az ott folyó munkával csütörtökön.

Leba Zsanett gazdászhallgató ügyeit intézni korábban már járt a kormányhivatalban. Érdeklődésünkre elmondta, nagyon jó lehetőségnek tartja a nyílt napot arra, hogy megismerkedjen a hivatali munkával. – Akár azt is el tudom képzelni, hogy végzés után itt helyezkedem el. Nyitott vagyok a lehetőségre – tette hozzá.

Kép
Fotó: Végh Csaba

A hivatal már hetedik éve szervez egyetemistáknak nyílt napot. Csütörtökön a Népegészségügyi, a Hatósági, valamint a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály munkáját ismerhették meg a hallgatók. Demeter Ervin kormánymegbízott úgy fogalmazott, szeretnék, ha bepillantást kaphatnának a kormányhivatal működésébe – és akár kedvet is kaphatnak a közigazgatáshoz.

Kép

– Az idei újításunk, hogy nemcsak általános ismereteket kapnak, hanem három kiemelt szakterülettel is megismerkedhetnek – köszöntötte a hallgatókat Demeter Ervin, ismertetve: a kormányhivatalok 2011 januárjában alakultak, a közigazgatás újjászervezésével, 2013-ban pedig kialakították a járásokat.

Kép

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalban ma már csaknem 2500-an dolgoznak – ez megfelel egy kisebb város lakosságszámának. Gerőcs-Tóth Andrea főigazgató előadásában ismertette: 13 megyei szintű szervezeti egység tartozik hozzájuk, a járási hivatalokból 16 van, 23 integrált ügyfélszolgálattal rendelkeznek, és összesen 119 telephelyük van. Tavaly közel 2 millió ügyet intéztek náluk.

Ez is érdekelhet

Jászka Krisztián DVTK
Tizenhárom harcos utazik
MiskolcSport
Szombaton Dunakeszi ad otthont a muaythai szakág országos bajnokságának.
Esős reggel, szeles, de naposabb délután
MiskolcKörnyezet
Pénteken a nap első felében többfelé esős, borongós őszi idő várható, de délutánra felszakadozik a felhőzet, előbújik a nap.
Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.