Ugrás a tartalomra

Víz világnapja az állatkertben

Létrehozva
Ami az embernek a víz, az a teknősnek a saláta, a guanakónak a kaktusz, a szurikátának pedig a lisztkukac. A víz világnapjához a Miskolci Állatkert és Kultúrpark is csatlakozott. A látványetetéseken bemutatták, hogyan jutnak folyadékhoz természetes élőhelyükön a szavannák és félsivatagok lakói.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A sivatagok, száraz erdők és bozótosok ausztrál lakója a természetben is feltalálja magát. A rovarok és lárvák finom csemegét jelentenek a szakállas agáma számára, melyek remek szomjoltók. Az egyik teknősfajnak például a pitypang a kedvence, de vadon a reggeli páralecsapódásból is sok nedvességet nyer, ami egyébként páncélja növekedéséhez is szükséges. A víz világnapján megmutatták, a természetben milyen sokféle módon jutnak folyadékhoz az állatok.

Kép

Molnár Attila, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark vezetője elmondta, a víz nemcsak olyan formában fontos, hogy fölvegye az állat, például a vízi madaraknál az élőhelyet is ez biztosítja. – Mindezt a kolléganőim megpróbálják a lehető legszélesebb körben bemutatni.

A víz világnapján az elvesztett folyadékot a látogatók is pótolhatták. A MIVÍZ standjánál friss ivóvizet lehetett kóstolni, a gyerekeket pedig vízkvíz és kifestő is várta.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.