Az erdő- és vadgazdálkodásban végzett kiváló munkájáért, valamint közjóléti, vezetői tevékenységéért, Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője, Elismerő Oklevelet vehetett át a minisztertől és Zambó Péter államtitkártól.
Elismerést kapott a Hegyközi Erdészet igazgatója
Létrehozva
Az Erdők Világnapja alkalmából, március 21-én világszerte különféle programokkal, rendezvényekkel igyekeznek felhívni a figyelmet az erdők szerepére, fontosságára. Ebből az alkalomból Nagy István agrárminiszter Kismaroson erdészeti kitüntetéseket és díjakat adott át.
Ez is érdekelhet
Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.