Ugrás a tartalomra

Fogyatékkal élőknek, megváltozott munkaképességűeknek kínálnak munkát

Létrehozva
Megváltozott munkaképességűeknek, fogyatékossággal élőknek is kínálnak munkalehetőséget a megyében a 2016-ban létrejött Gazdasági és Foglalkoztatási Kerekasztal résztvevői. A paktumban résztvevők öt év alatt ötezer embernek adnának munkát és képeznék is őket. Ennek részeként a fogyatékossággal élőket is szeretnék visszajuttatni a munkaerőpiacra. Erről volt szó egy, a kormányhivatalban tartott keddi beszélgetésen.

A munkáltatóknak szüksége van ezeknek az embereknek az értékteremtő munkájára. Foglalkoztatásukhoz állami támogatást is kaphatnak – erről Török Dezső beszélt a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályán tartott beszélgetésen. – A Gazdasági és Foglalkoztatási Kerekasztal harmadik ülését tartjuk, ez a fogyatékkal élőkről szól. A paktum 2016. szeptember 1-jén kezdődött, öt év alatt vállaltuk, hogy ötezer főt foglalkoztatunk, bevonjuk őket a képzésbe. Ennek szerves része az a társadalmi réteg is, ami a fogyatékkal élőkről szól.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Több jó példa is van már arra, hogyan juthatnak vissza a munka világába azok, akik fogyatékossággal kénytelenek élni, vagy valamilyen oknál fogva – baleset, betegség – megváltozott a munkaképességük. Erről Béres Miklósné, a Jánosik és Társai Kft. munkaügyi vezetője és Németh Márta, a Búzavirág Alapítvány elnöke mutatott be gyakorlati példákat a kerekasztal-beszélgetésen, ahol az elmúlt időszak tapasztalatait elemezték.

Kép

Miskolcon a Szimbiózis Alapítvány több száz fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embernek ad munkát. Jakubinyi László a szervezet elnöke ismertette, kettőszáznyolcvanöt főt foglalkoztatnak, ebből több mint százhetvenöten megváltozott munkaképességűek, illetve fogyatékossággal élők.

Kép

– Ők munkaszerződéssel rendelkeznek, és adófizető állampolgárok, azt gondolom, ez a közösségnek nagyon fontos társadalmi üzenet. Valamint van egy munkaerőpiaci szolgáltatásunk, így nagyon sok céggel dolgozunk együtt, akik egyre több fogyatékos, megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak. Nagyon fontos kérdés az is, hogy azokat hogyan tudjuk segíteni, akik kijönnek az iskolából, és hirtelen a nagybetűs élet kezdetén vannak, hiszen a cégek kész embereket akarnak, tehát nekünk egy hidat kell képezni közöttük – hangoztatta.

A kerekasztal-beszélgetést tapasztalatcserére, ötletek és innovatív javaslatok kidolgozására hozták létre.

Kép

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében harmincötezer főre tehető az álláskeresők száma. Ennyi regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván. A megyében kettőség jellemzi a munkaerőpiacot. Együtt van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány. A foglalkoztatási paktum is azért jött létre, hogy a meglévő munkaerőtartalékból képzésekkel minél több ember kaphasson újra munkát, köztük a megváltozott munkaképességűek is.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.