Ugrás a tartalomra

Szirmán is szedték a szemetet

Létrehozva
A szirmaiak is csatlakoztak az országos TeSzedd! akcióhoz. A városrészben vasárnap harmincan gyűltek össze, hogy megtisztítsák környezetüket.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Igazi közösséget kovácsolt a szemétszedés Szirmán. A legkisebbek sem voltak restek felvenni a más által eldobott hulladékot, és csatlakoztak a Baráthegyi Kutyaiskola munkatársai is. A szemétszedés nem ismeretlen a városrészben, ezúttal is lakossági igény volt a környezet megtisztítása.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Szécsényi Mariann nem csak önkormányzati képviselőként, hanem szirmai lakosként is csatlakozott a programhoz. - Ezért is hoztam el a családomat is, hogy részt vegyünk ebben a nem csak munkában, hanem egy közösségépítő tevékenységben is. Külön öröm, hogy egy országos mozgalomnak vagyunk a résztvevői, hiszen több, mint háromezer kétszáz helyszínen történt meg ez az akció – mondta el érdeklődésünkre Szécsényi Mariann.

A képviselő szerint a megelőzés lenne a legfontosabb, hiszen Miskolcon a családi és a bérházi övezetekben is van lehetőség a szemét összegyűjtésére. A rendészeti bizottság elnökeként is tevékenykedő képviselő hozzátette, hogy a megelőzésben a zöld kommandó és a hamarosan érkező térfigyelő kamerák is sokat segítenek majd.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.