Ugrás a tartalomra

Átadták a felújított I. világháborús katonatemetőt Miskolcon

Létrehozva
Az utókor feladata és kötelessége, hogy méltóképpen gondozzuk emlékműveinket és így életben tartsuk elesett hőseink emlékét – hangoztatta Németh Szilárd parlamenti államtitkár csütörtökön, a felújított koleratemető átadásán. Miskolcon 220 millió forintból négy katonatemetőt és öt emlékművet tettek rendbe az I. világháborús katonák emléke előtt tisztelegve.

A Sajó utcai ún. koleratemetőben egyebek mellett felújították a kápolna még meglévő bejáratát, belső járdát alakítottak ki, rendbe tették a területet, ahol növényeket is elültettek. Az átadó ünnepségen a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, az ezekben a temetőkben található sírok „felhívják a figyelmünket arra, hogy a béke milyen nagy érték, és megóvása az egyik legfontosabb közös feladatunk.” – Az utókor feladata és kötelessége pedig, hogy méltóképpen gondozzuk emlékműveinket és így életben tartsuk elesett hőseink emlékét – emelte ki Németh Szilárd.

Kép

Azon véleményének adott hangot, hogy ennek a feladatnak a teljesítésében Miskolc város önkormányzata élen jár. – Miskolcon példaértékű volt az összefogás, hiszen a civil társadalmat, egyesületeket is bevontak a munkába, a temetők felmérésébe. Ahogy az I. világháborúban is elöl jártak a miskolci 10-es honvédek, akik végig harcoltak több keleti és nyugati frontot; miközben a miskolciak kórházat építettek idehaza, hadiárvákat támogató alapot hoztak létre – mutatott rá a parlamenti államtitkár.

Kép

Hozzátette: a 20. század sorsfordító kataklizmáiban a magyar államiság forgott kockán. – Örök erkölcsi parancs azok sírjainak gondozása, akik nem késlekedtek a zászló alá állni, amikor arra szükség volt; akik hűen teljesítették kötelességüket, és életüket adták a nemzet fennmaradásáért – hangsúlyozta Németh Szilárd. – A mi feladatunk és kötelességünk, hogy fejet hajtsunk minden honvéd sírja előtt, aki katonai esküjéhez híven, életének feláldozásával is óvta hazánkat. A most felújított koleratemető átadásával az ő áldott emlékükön keresztül rójuk le kegyeletünket a világháború valamennyi, hősi halált halt áldozata előtt.

Kép

Kriza Ákos polgármester köszöntőjében kiemelte, a lokálpatriotizmus és a hazaszeretet kinyilvánításának nagyon fontos helyszíne az I. világháborús katonatemető. – Védett helyi értéke a közösségnek, még ha tragédiák sorozatát, az I. világháború időszakát idézi is fel, aminek történései és következményei a mai napig meghatározzák életünket. Akkor, egy sorsfordító pillanatban gyenge lábakon állt a magyar szuverenitás. Ezért sodródhattunk bele egy olyan háborúba, amiben több mint 660 ezer magyar katona vesztette életét. A trianoni döntés pedig a hősöket és az országot is megcsúfolta – fogalmazott.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Örök tanulság – folytatta a városvezető –, hogy ha Magyarország jövőjéről felelősen gondolkodunk, akkor az önálló döntés szabadságának megvédése minden generáció számára, minden történelmi pillanatban rendkívüli fontosságú. – Becsület, tisztesség és lelkiismeret kérdése ez. A miskolciak pedig tudják, mi a kötelességük az áldozatok és hősök emlékének őrzésében.

Kép

Megmutatkozik ez a közösségi emlékezet a világháborús sírkertek gondozásában is. A megyei levéltár, a Zrínyi Ilona Gimnázium honismereti köre, civil egyesületek, a 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Háromkő Egyesület, valamint a miskolci cserkészek segítségével felmért 3500 I. világháborús katonasírt, öt háborús emlékművet tettek rendbe és újítottak fel az elmúlt időszakban. A koleratemető mellett a Hősök temetőjében, a Tetemváron található Szalag parcellában, valamint a Vasgyári temetőben is dolgoztak.

Kép

– A múltat és üzenetét megőriztük. A miskolci hadisírokat és világháborús emlékhelyeket méltó módon hagyományozhatjuk tovább, hogy az áldozat emlékét soha ne törölhesse ki közösségünkből a múló idő – zárta beszédét Kriza Ákos.

Kép

Mint ismert, a koleratemetőben közel ezer, különböző nemzetiségű katona alussza örök álmát. Többségében magyar katonák nyugszanak itt, számos helyen csak „Ismeretlen katona nyughelye” felirat olvasható. Az I. világháború idején a területen mintegy 3 ezer fő befogadására alkalmas katonai barakk-kórház működött. Az épületet 1916-ig használták orvosi célra. A kórházat Pfliegler Imre – Pfliegler Péter alpolgármester apai nagyapja –, Miskolc főorvosa az I. világháború idején szervezte meg, az itteni munkát önként vállalta a nagy veszély ellenére is. 2015 novemberében emléktáblát avattak a temető egykori kórházi kápolnájának romjainál abból az alkalomból, hogy az épületet száz évvel azelőtt, 1915. november 2-án szentelték fel.

Kép

Az egykori kápolnánál és a síroknál a megemlékezés koszorúit helyezte el Németh Szilárd parlamenti államtitkár és Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, Miskolc város vezetői, a térség országgyűlési képviselői, a megyei kormánymegbízott, a megyei közgyűlés elnöke és alelnöke, valamint civil szervezetek, egyesületek tagjai.

Ez is érdekelhet

Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.