Busz és autó ütközött a Dózsa Györgyön
Létrehozva
Csütörtökön este negyed 6-kor érkezett bejelentés a rendőrségre egy balesetről – tájékoztatott Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mint mondta, a baleset részleteit még vizsgálják a helyszínelők.
Ez is érdekelhet
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.