Ugrás a tartalomra

Versenyszerűen érveltek az internet mellett és ellen

Létrehozva
Megrendezték az első Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyt csütörtökön és pénteken a Miskolci Egyetemen. Az évekkel ezelőtt szinte hobbi szintjéről indult megmérettetés mára már nyolc jogi kart mozgat meg az országban.
Kép
Fotó: Parai Roland

Tizenkét csapat mintegy ötven résztvevője jelent meg a kétnapos versenyen, aminek témája a világháló volt Amíg az internet el nem választ címmel. Paulovics Anita, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanulmányi dékánhelyettese köszöntötte a jelenlévőket. – Ez az első országos verseny, ezért boldogok vagyunk, hogy ilyen szép számmal jöttek el versenyzők az ország másik feléből is, hiszen vannak itt Pécsről, Szegedről is. A találkozó előzménye 2017-ből ered, amikor is karunk diákjainak kezdeményezésére szerveztük meg az első versenyt, még helyi szinten. Hatalmas siker volt, ezért úgy éreztük, ki kell bővítenünk – ismertette.

Mint elmondta, a verseny célja, hogy bővítsék a diákok ismereteit, erősítsék együttműködési képességüket és érvelési technikáikat. Kísérő programként szakmai előadásokat tartanak nekik.

Kép

Horváth Dóra, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője megemlítette az egyetemmel való jó kapcsolatot. – A Miskolci Törvényszék szinte minden bírája és dolgozója erről az egyetemről került ki. Rácsodálkozunk mindig arra, hogy a diákok milyen innovatívak és kreatívak, most például hogy elindítottak egy ilyen kezdeményezést. Ez azonban nem is csoda, hiszen maga a világ is dinamikusan fejlődik. Ki gondolta, hogy egyszer lesz majd távmeghallgatás, vagyis egy Hollandiában élő tanút anélkül hallgathatunk meg, hogy ő a miskolci tárgyalóban jelen lenne – mondta a sajtószóvivő, aki szerint egy-egy ilyen verseny szebbé, tartalmasabbá és emlékezetesebbé teszi a diákéveket.

Kép

A verseny különlegessége, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatási mesterszakos hallgatói is megmérettették magukat. Mellettük a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogász szakos hallgatói vitáztak egymással. Ez utóbbi intézmény dékánja, Szabó István mint zsűritag ismertette a szabályokat, majd Szabó Miklós, a Miskolci Egyetem tanára emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a retorikának ezt az ágát egykoron századokon át oktatták.

A résztvevőknek csapatban kellett dolgozniuk, és egy valódi vitát kellett bemutatniuk a zsűrinek. Az innovatív szakmai rendezvény az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programja keretében valósult meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.