Ugrás a tartalomra

Zenei élmény Komlóstetőn

Létrehozva
Egy ifjúsági hangversenysorozat utolsó állomása volt pénteken a Komlóstetői Általános Iskolában. A gyerekek a barokktól a kortárs zenéig hallhattak darabokat és ismerhették meg a különböző korszakok zeneirodalmát.
Kép
Fotó: Parai Roland

A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium hat tanulója adott koncertet két zongoraművész közreműködésével. A műsor tartalmát interaktív előadás segítségével Flach Antal és Bárány Zoltán tette érthetővé az ifjú közönség számára. A műsor összeállítása nagyon színes, változatos palettát mutatott, hiszen a darabok a barokk korszaktól egészen a kortárs zenéig felölelték a zeneirodalmat.

Kép

A hangverseny része egy sorozatnak, aminek állomásai Gesztely, Sajóbábony, Ózd, Hatvan, Rózsaszentmárton, Atkár, Gyöngyössolymos, Emőd és Mezőcsát volt. A koncertkörút egy héten át tartott, és összesen tíz iskolát érintett Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében. Célkitűzése, hogy az alapfokon tanuló gyerekekhez „kortársaik” közvetítésével jusson el a klasszikus zene. A szervezők hiszik, hogy egy ilyen élmény nagy hatással van a zenei nevelésre, mivel korban közelálló diákoktól hallhatják a zenei produkciókat a hangversenyen.

Kép

Az egyhetes körút során több száz gyermek lehetett részese a zenei élménynek. A hangversenysorozat a szakgimnázium és a Filharmónia Magyarország együttműködésének köszönhető.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.