Ugrás a tartalomra

Életpályamodellt vezetnek be az önkormányzati rendészetnél

Létrehozva
Az önkormányzati rendészetnél bevezetjük az életpályamodellt, ami a munkatársak számára magasabb alapfizetést, látható előremenetelt, illetve teljesítményarányos bérkiegészítést is jelent – mondta el Kriza Ákos polgármester a Miskolci Önkormányzati Rendészet évösszegző állománygyűlésén hétfőn a MIÖR Győri kapui központjában.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

„Küzdelmes harcot folytatunk”

Kovács László Csaba, Miskolc Önkormányzat Rendészeti igazgatója évösszegző előadásában elmondta, a városi költségvetés idén már 760 millió forintot fordít a rendészetre. Tavaly 63 ezer esetben intézkedtek, döntően – közel 7 ezer alkalommal – autóval elkövetett KRESZ szabálysértés miatt, a köztisztasági szabálysértések száma pedig elérte a 2600-at. Több mint 600 alkalommal intézkedtek állattartással kapcsolatban is.

– A köztisztaság megőrzése, javítása érdekében küzdelmes harcot folytatunk. Azt megígérhetem, hogy ezt a tevékenységünket fokozzuk, nagyon határozottan fel fogunk lépni a szabálysértőkkel szemben – emelte ki, hozzátéve: tavaly több mint 250 helyszíni bírságot szabtak ki, és közel 400 feljelentést tettek köztisztasági szabálysértések miatt.

2018. eredményei között az igazgató megemlítette egyebek mellett a Zöldkommandó felállítását, a belváros rendjének kiemelt ellenőrzését, vagy éppen a drónvásárlást. Az idei tervekben az életpályamodell bevezetése, az Operatív Műveleti Központ kialakítása, valamint a járműpark modernizációja szerepel.

Kép

„Az ország kiemelkedően jól teljesítő rendészeti állománya a miskolci”

Hubay György országgyűlési képviselő felelevenítette: Kriza Ákos polgármester 2013-ban – először az országban – egy egységes, több összetevőből álló városi biztonságpolitikai programot alkotott meg, aminek az egyik legfontosabb eleme az önkormányzati rendészet létrehozása. – Azóta mind létszámában, mind technikai felszereltségében megerősítette a városvezetés a MIÖR-t. Mára a fővárosi rendészeti igazgatóság után a második legnagyobb önkormányzati rendészet a miskolci a jelenlegi 160 fős létszámával – mutatott rá, hozzátéve: a sikerességet mutatja az is, hogy számos város érdeklődik a miskolci modell iránt. A kormánypárti politikus emlékeztetett: a jelenlegi 300-as térfigyelő kamerarendszert 900-asra bővítik.

Kép

– Hazánk külső határainak védelme, a belső rend és biztonság kiemelten fontos érték. Magyarország az elmúlt évek során komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy meg tudja védeni a déli határt, egyúttal a schengeni övezet határát is. Ezzel tudtuk szavatolni a magyar emberek és az európai polgárok biztonságát – emelte ki Hubay György, aki gratulált a kiváló állománynak az elvégzett munkához.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

„A biztonságos Miskolc megteremtése a célunk”

Kriza Ákos polgármester emlékeztetett, hogy az élhető Miskolc programjának szerves részeként sok munkát elvégeztek már a közbiztonság erősítése érdekében. – Leszögeztük, hogy rendet szeretnénk a köztereken, felszámoljuk a nyomortelepeket, rendet tartunk a lakóközösségekben, megszüntetve a „fészekrakók” miatt kialakult áldatlan állapotokat, és betartatjuk a közösségi együttélés normáit – részletezte a városvezető.

Ehhez felépítettek egy állományt, kialakítottak egy széleskörű kapcsolatrendszert a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a társszervekkel. Ez az együttműködés a sikerek záloga, tette hozzá. – Tavaly 680 millió forintot költöttünk a rendészet működésére, a bérekre. Minden évben fejlesztünk, új tevékenységeket vezetünk be, fejlesztjük az infrastruktúrát. Épül a térfigyelőkamera-rendszer gerinchálózata, valamint a műveleti központ. Ezekkel tovább erősítjük a közbiztonságot – hangoztatta Kriza Ákos.

Kép

Miskolc polgármestere bejelentette: az önkormányzati rendészetnél bevezetik az életpályamodellt, ami a munkatársak számára magasabb alapfizetést, látható előremenetelt, illetve teljesítményarányos bérkiegészítést is jelent. – Egy újabb nagy lépést teszünk abba az irányba, hogy Miskolc legyen hazánk legbiztonságosabb városa – hangsúlyozta Kriza Ákos.

Az évösszegző állománygyűlésen elismerő okleveleket, ajándékokat 12 munkatársnak adtak át a rendőrség és az önkormányzati rendészet közös közterületi-járőrszolgálati tevékenységében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként. Továbbá az életpályamodellnél bevezetnek egy jelképrendszert is – az első ilyen jelképet Kriza Ákos polgármester tűzte fel Szabó Csaba szolgálatvezetőnek.

Kép

Ez is érdekelhet

Monstre nyári zenei fesztivál Miskolcon? Nem voltunk elkényeztetve eddig
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Az elmúlt bő tíz év termése vékonyka, nagy nyári zenei fesztivállal adós maradt Miskolc.
Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.