Ugrás a tartalomra

210 élelmiszercsomaggal 210 rászoruló család ünnepét tette szebbé a Vöröskereszt

Létrehozva
Idén is megteríti – jótékonysági báljának bevételéből – 150 rászoruló család húsvéti asztalát a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A nagy értékű, egyenként csaknem 10 kg-os élelmiszercsomagokban a tartós termékek mellett megtalálhatóak majd az ünnepkör hagyományos ízei is. Így az alapélelmiszereken túl füstölt sonka, csoki tojás és sütemények alapanyagai is a kamrákba kerülnek, hogy a mindennapokban leginkább nélkülöző családok méltóképpen ünnepelhessenek.

Kép

– Segélykérelmek alapján 100 csomagot osztunk szét Miskolcon és további 50-et a megye vidéki településein – olvasható a szervezet Facebook-bejegyzésében. A 150 csomagot a jótékonysági báljuk bevételéből finanszírozták. A támogatandó rászoruló családokat a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézménnyel és a vidéki családsegítő szolgálatokkal együttműködve választották.

Kép

Így a báli bevételből, valamint az egyetemi gyűjtésből összeállított csomagokkal együtt összesen 210 élelmiszercsomagot adott át rászorulóknak az ünnepek előtt a Vöröskereszt.

Ez is érdekelhet

A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
Miskolc
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.
Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.