Ugrás a tartalomra

Melegedőbuszokban érte a reggel a lakókat – Kigyulladt egy erkély Miskolcon

Létrehozva
Kigyulladt egy társasház egyik kilencedik emeleti erkélye Miskolcon, a Vörösmarty Mihály utcában szombaton hajnalban.

A tűzesethez a miskolci, a kazincbarcikai és a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett eloltották a lángokat.

Kép
Fotó: Répássy Olívia

A munkák idejére az épületet negyvennégy lakó hagyta el, akik melegedőbuszokban várták a beavatkozás befejezését.

Kép

Az eset során senki nem sérült meg – tájékoztatta szerkesztőségünket a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Ez is érdekelhet

A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
Miskolc
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.
Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.