Ugrás a tartalomra

Sárkányszelídítés, csillagles, sárkánysimogató – Sárkányölő lovagok éjszakája a Diósgyőri várban

Létrehozva
Szent György napi csetepatéval, sárkánytűzzel és csillaglessel ünnepelték Szent György legendás alakját szombaton, a Diósgyőri várban. A Sárkányölő lovagok éjszakáján megidézték a végvári időket, s az is kiderült, mi az a „cáigház”, ki volt a palota legveszedelmesebb „sárkánya”, és vajon mit tesz a várkapitány, ha már nyolc éve nem kap zsoldot.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

A gyönyörű bükki naplemente után a vár termei ismét különleges megvilágítást kaptak, egy-egy helyiségben pedig a vár népe elevenítette fel a régi idők történeteit Szent György napja alkalmából. Találkozhattak Fánchy Borbálával, Balassa Zsigmond özvegyével, a rettegett úrnővel, akit a miskolciak csak „török asszonyként” emlegettek. A szolgálólányok azt is kipletykálták, hogy hűséges volt-e Luxemburgi Zsigmond felesége hites urához, s ki-ki elgondolkodhatott azon van-e oka az asszonyok „elsárkányosodásának”.

Kép

Este hét órától több program is párhuzamosan „futott" a vár felső várudvarán. Szent György legendáját a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend elevenítette fel egy látványos drámajáték keretében, de itt voltak az Egri Vitézlő Oskola legbátrabb vitézei is, valamint a sárkányok tüze is fellobbant a Vaga Banda Tűzzsonglőrök bemutatóján. A várba érkező apródok elkészíthették saját sárkányukat, s a bátrabbak akár a „legfélelmetesebb fenevadakat” is kézbe vehették. De talált itt kedvére való mulatságot a szelídebb lelkületű népség is: a régi korok hangszerbemutatóival, táncmulatsággal várták őket, de az is kiderült, hogyan születnek a „mézes csodák” a mester keze alatt.

Kép

Ez is érdekelhet

Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.
Egy öblös gázfröccs, és máris 140 fölött száguldott a fordos Miskolcon
MiskolcBűnügy
Új részleteket tudtunk meg arról a gyorshajtásról, ami a Szentpéteri kapui útfelújításnál történt május 15-én.
Orgonák éjszakája szombaton – most is pezseg az élet Miskolcon!
MiskolcKultúra
Több mint 100 helyszín, több tucat orgonista, több ezer billentyű, több 10 000 síp, több 100 000 hang – idén is vár mindenkit az Orgonák éjszakája!
Fazekas táncgála. Fotó: Bujdos Tibor
Keringőtől a csárdásig: Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A skót táncoktól a rábaköziig, a nagyecsedi mulatságtól a kalocsai táncokig minden helyet kap a Művészetek Házában. A Fazekas táncvizsga idén 42. alkalommal kápráztatja el a közönséget két estén át, kedden és szerdán.