Ugrás a tartalomra

A látássérültek életét könnyítő eszközök vására

Létrehozva
Beszélő vérnyomásmérő, nagyítók és segítség a vásárláshoz – ezeket kaphatták meg, akik ellátogattak hétfőn a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének székházába. A vásárlók többsége tagja az egyesületnek, így pénzügyi segítséget is tudnak nyújtani nekik.
Kép
Fotó: Mocsári László

Bemutatóval egybekötött vásárt tartott a VGYKE Láthatár segédeszközboltja. A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének eszközei között szerepelt beszélő konyhai és szobamérleg, kézi és digitális nagyítók és fehér bot. Barnóczki Gábor szerint ezek az eszközök elterjedtek a vakok és gyengénlátók körében. – Sokan használják ezeket, annak ellenére is, hogy drágák. Mi pályázatból tudjuk segíteni ezeknek a beszélő vagy tapintható eszközöknek a beszerzését, a fehér botot a tb is támogatja – mondta a helyi egyesület elnöke. – Évente egy-két alkalommal szervezzük meg ezt a vásárt, nagy az érdeklődés iránta. Vannak olyan eszközeink, amiket mi veszünk meg, tőlünk aztán tagjaink díjmentesen kölcsönözhetnek. Ezekkel szoktuk járni a megyét, hogy megismertessük a Kazincbarcikán, Mezőkövesden, Ózdon vagy akár Tiszaújvárosban élőkkel is. De természetesen segítünk abban is, hogy megtanítsuk ezeknek az eszközöknek a használatát – mondta az elnök.

Kép

Orosz Béláné már 1985 óta tagja az egyesületnek. – Nagyon rosszul látok, olvasni, írni már egyáltalán nem tudok. A számítógépen és a telefonomon is van olyan program, ami hangosan olvas nekem. Ugyanerre van szükségem a konyhában is, főleg hangok alapján tájékozódom, hogy felforrt-e már a víz, nem fut-e ki a tej, mennyi idő alatt sül meg a sütemény... Most beszélő mérleget szeretnék venni, hogy ki tudjam mérni a lisztet, cukrot, egyebeket. Nagyon jók ezek a vásárok, mert ezeket a speciális eszközöket itt lehet beszerezni – mondta Orosz Béláné.

Kép

Az egyesület elnöke jelezte a résztvevőknek, hogy ezen szolgáltatáson túl például megtanítanak bárkit a Braille-írásra és -olvasásra.

Ez is érdekelhet

Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpia bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.
Egy öblös gázfröccs, és máris 140 fölött száguldott a fordos Miskolcon
MiskolcBűnügy
Új részleteket tudtunk meg arról a gyorshajtásról, ami a Szentpéteri kapui útfelújításnál történt május 15-én.
Orgonák éjszakája szombaton – most is pezseg az élet Miskolcon!
MiskolcKultúra
Több mint 100 helyszín, több tucat orgonista, több ezer billentyű, több 10 000 síp, több 100 000 hang – idén is vár mindenkit az Orgonák éjszakája!
Fazekas táncgála. Fotó: Bujdos Tibor
Keringőtől a csárdásig: Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A skót táncoktól a rábaköziig, a nagyecsedi mulatságtól a kalocsai táncokig minden helyet kap a Művészetek Házában. A Fazekas táncvizsga idén 42. alkalommal kápráztatja el a közönséget két estén át, kedden és szerdán.