Ugrás a tartalomra

Rekordkísérletre készülnek a miskolci kisgyermekesek

Létrehozva
A 10 éves Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a 2018-as nagy siker után 2019-ben ismét megrendezi az „Emeljünk magasba minél több gyereket” elnevezésű országos rendezvényét. A miskolci családi piknikkel egybekötött eseményhez a Női Erőforrás Család és KarrierPONT is csatlakozott.

A szervezők célja, hogy megdöntsék a tavalyi világrekordot és felhívják a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára.

Ehhez május 11-én több település mellett Miskolcon is izgalmas programokkal készülnek a családok számára, majd pontban 11 órakor a világrekordkísérlet során egyszerre emelhetjük föl gyermekeinket.

Miskolcon is egy igazi családi piknikre várnak mindenkit. A rendezvényen a részvétel ingyenes.

Kép
Tavaly a Művészetek Házában tartották meg a programot. Archív fotó: Hiripi Edina

A rendezvényen a részvétel ingyenes, és bárki csatlakozhat a helyszínen, de a szervezők kérik, regisztráljanak az oldalukon, hogy tudják, hány főre számíthatnak.

Színpadi produkciók:

9.00-9.15 Mesejóga (Hainess Henriett)
9.15-9.45: Ott lakik a víz alatt! – mondókás babaszínház (Barta M. Viola és Kolozsi-Koss Judit)
9.45-10.00: Mesejóga (Hainess Henriett)
10.00-10.55: Ludas Matyi – vásári komédia a Galiba Társulat előadásában
10.55-11.05: Emeljünk magasba minél több gyereket! – világrekord kísérlet
11.05-12.00: A király nyulai – zenés mesejáték a Szépenszóló társulat 

Szabadtéri programok 9.00-13.00 között:

  • járgánypark (nyuszimotor, tanulóbicikli és egyéb izgalmas járművek pályája)
  • szabadtéri népi játékok
  • családi pihenősátor
  • kézműves sátor a legkisebbeknek
  • népi kézművesség Csutka Esztivel
  • ha szerencsések vagytok, találkozhattok Loopyval, a miskolci farkassal.

Ez is érdekelhet

Kétszer mondott nemet a honosításra, magyar és miskolci akart maradni
MiskolcSport
A hazai és nemzetközi országúti kerékpársport történetében a 79 éves Géra Imre neve ma is fogalomnak számít. A Miskolci VSC színeiben olimpikon volt Mexikóban, majd 4 évvel később Münchenben a hatodik helyen végzett csapatot erősítette. Géra Imre az idei ünnepi közgyűlésen Miskolc város sportjáért díjban részesült.
Csillagparty a Nemzetközi Űrállomás mindennapjairól
MiskolcKörnyezet
"400 kilométeres magasságban, 27 ezer kilométer per órás sebesség mellett élek és dolgozom. Kutatóűrhajós vagyok." Ehhez hasonló érdekességeket hallhatnak az érdeklődők Óvári László előadásán a következő Csillagpartyn pénteken.
Folytatódik az Avason az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk kedd reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.