Ugrás a tartalomra

Autós üldözés – tolvajt fogtak a miskolci rendészek

Létrehozva
Egy férfi Miskolc belvárosában lopott egy boltból, de már menekülés közben elfogták a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai. Autóval többször elvágták a menekülés útját, egyikük pedig futva utolérte. Mindent eldobott a kezéből, esélye sem volt arra, hogy továbbálljon.
Kép

A Miskolci Önkormányzat Rendészetének igazgatója, Kovács László Csaba személyesen vett részt a tolvaj elfogásában. Mint azt portálunknak elmondta, kedden osztályvezető kollégáival együtt járta az utcákat autóval, amikor két egyenruhásra és egy civilre lettek figyelmesek. – Siettek az utcán, ezért odamentünk hozzájuk, és megkérdeztük, segíthetünk-e, mi történt? – mesélte a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója.

Kép

– Elmondták, hogy az ott lévő férfi jelezte nekik, hogy egy ruhaboltból egy férfi sietősen, fizetés nélkül távozott. Miután személyleírást adott az elkövetőről, úgy döntöttünk, szétnézünk a környéken az autóval. A Régiposta utcán láttuk meg a futó embert, akire illett a személyleírás. Lengyel Roland, az Operatív Irányítási Osztály vezetője,  munkatársam futva azonnal üldözőbe vette, és kétszer is elébe kellett vágnom kocsival, míg kollégám próbálta utolérni. Végül sikerült útját állnia a tolvajnak, aki addigra már mindent eldobott a kezéből. Időközben a helyszínre érkeztek közterület-felügyelő munkatársaink is és értesítettük a rendőrséget. Mint később kiderült, négy vég anyagot lopott el és egy ötvenezer forint értékű festékkeverő gépet – emlékezett vissza Kovács László Csaba, akitől megtudtuk, tavaly összesen tizenegy esetben fogtak el olyan bűnelkövetőt, akit már köröztek vagy olyat, akin éppen a bűncselekmény elkövetése közben rajtaütöttek.

Ez is érdekelhet

Akkor és most: Petőfi utcai részlet
Miskolc
Régi képeslapunk és fotóriporterünk által készített új felvételünk ezúttal a Petőfi utcát ábrázolja.
A duó ezzel az autóval indul majd. Fotó: magánarchívum
Kilencezer kilométert hajtanak: miskolciak a Bamako Rallyn
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Újabb érdekességekkel jelentkezett a miskolci Halmi István, aki társával vág majd neki a Budapest–Bamako Rallynak.
Jótékonysági koncert. Fotó: Osztie Tibor
Egymillió forint gyűlt össze a Miskolci Babaház javára
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Jótékonysági koncertet rendeztek szombat este a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A Miskolci Babaház javára gyűjtöttek.
Francia hangulat A Fekvő Róka Cukrászdában
MiskolcKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Saját kezűleg készíthettek francia desszerteket. A Fekvő Róka Cukrászdában előkerültek a mézeskalácsok.